Hirdetés

A Google eladta a Motorolát



|

A Lenovo 2,92 milliárd dollárt fizet a mobilgyártóért. Cserébe egy patinás márkát, szabadalmakat és amerikai jelenlétet kap.

Hirdetés

A Google szerdán éjjel jelentette be, hogy 2,92 milliárd dollárért eladják a Motorola Mobilityt a Lenovónak. A kínai gyártó ezzel egycsapásra komoly részesedést szerez az amerikai piacon.

A keresőcég a mobilgyártó szabadalmainak többségét megtartja. A Lenovo összesen kétezer szabadalomhoz jut hozzá, a maradékot licencelni fogja. A kínaiak a vételárból 660 millió dollárt készpénzben, 750 milliót pedig részvényben fizetnek ki. A fennmaradó 1,5 milliárdot a következő három év során kell kiegyenlíteniük.

Hirdetés

„A Lenovónak megvan a szakértelme és a tapasztalata ahhoz, hogy a Motorola Mobilityt az Android ökoszisztéma egyik legjelentősebb szereplőjévé tegye – írta közleményében Larry Page, a Google vezérigazgatója. – Ez a lépés lehetővé teszi a Google számára, hogy az Android ökoszisztémával kapcsolatos innovációra fordítsuk az energiáinkat, amivel az okostelefon-felhasználók csak nyerhetnek.”

A Google 2012-ben 12,5 milliárd dollárért vásárolta fel a Motorola mobil üzletágát. Akkor azt mondták, elsősorban a cég szabadalmai érdeklik őket. Most végre megszabadulnak leányvállalatuk készülék-divíziójától, amely az akvizíció lezárása óta minden egyes negyedben több száz millió dolláros veszteséget termelt. A cég korábban kétmilliárd dollárért már a set-top box üzletágon is túladott.

Annak ellenére, hogy a Google lényegében a szabadalom-portfólióért vette meg a Motorolát, a jelek szerint alaposan túlértékelték a csomagot: a licencdíjakból messze nem folyt be annyi, mint amennyit reméltek.

A Lenovo nem rejtette véka alá, hogy az idén szeretné megvetni a lábát az USA-ban. Saját készülékeit ugyan nem próbálta meg benyomni az amerikai piacra, de tavaly ajánlatot tett a BlackBerry felvásárlására. Az üzlet végül csak a kanadai kormány vétója miatt hiúsult meg.

A Lenovo komoly terjeszkedésbe kezdett az idén, nemrég az IBM x86-os szerverüzletágát is megszerezte. A cégnek van tapasztalata a jó nevű márkák felfuttatásában. 2005-ben a ThinkPad divíziót vette meg az IBM-től: azóta sorra dobja piacra sikeresnél sikeresebb laptopokat. Van rá esély, hogy idővel a Motorolát is talpra állítja – annál is inkább, mivel az amerikai vállalat remek hardvereket gyárt, épp csak a marketingbüdzséjük volt szűkös ahhoz, hogy megszorongathassák a konkurenciát.

A kínaiak mindenesetre lelkesek. „Egy ilyen ikonikus márka, innovatív termékportfólió és hihetetlenül tehetséges nemzetközi csapat megszerzése azonnal erős szereplővé fogja tenni a Lenovót a globális okostelefon-piacon” – írta közleményében Jang Jüan-csing, a Lenovo vezérigazgatója.

A Google egy nappal a negyedéves pénzügyi eredményei közzététele előtt jelentette be az akvizíciót. A befektetőket az elmúlt hetekben komolyan foglalkoztatta, hogy mit kezd a cég a veszteséges Motorolával – most végre megkapták a választ.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.