Hirdetés

A HTC Ruby lenne az európai Raider 4G?



|

Csak külcsín szempontjából tér el radikálisan a két telefon, a belbecsen szinte osztoznak.

Hirdetés

A PocketNow portál munkatársainak az utóbbi hetekben szokásukká vált, hogy sajtófotókat hoznak le a HTC közvetlenül bejelentés előtt álló okostelefonjairól - kezdjük azt hinni, hogy nem is egy szokásos belső informátor áll a dolog mögött, hanem a cég sajtósai tudatosan csepegtetnek exkluzív információkat a közismert online kiadványnak.

 

 


Így vagy úgy, a PocketNow ezúttal a Ruby kódnevű készülékről hozott nyilvánosságra egy hivatalos képet, emellett pedig kaptunk néhány specifikációt is. Összességében elmondható, hogy az eszköz lényegében egy LTE modem nélküli Raider 4G, bár a még bejelentetlen modellbe „csak" 4,3 colos érintőkijelző került, és formatervében is eltér a tegnap hivatalossá vált társától.


Jelenleg úgy gondoljuk, hogy a Ruby az Explorerrel, a Vigorral, és a Runnymede-del együtt október 6-án mutatkozhat be a HTC következő, Londonban megrendezésre kerülő sajtóeseményén - bár ez nyilván csak tiszta spekuláció.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.