Hirdetés

A legerősebb windowsos okostelefon még él



|

Az MWC-n is ott volt a HP Elite x3 utódja, az új Lap Dockkal együtt - a HP szerint minden rendőrnek ilyen kell.

Hirdetés

A HP Elite x3 minden idők legerősebb Windows 10 Mobile-alapú okostelefonja, és a platform gyakorlati halála ellenére rövidesen itt az utódja. Ami azt illeti, az MWC-n (zárt üveg mögött) látható is volt. Nagyon hasonlít az Elite x3-ra, de a kijelző kerete vékonyabb, a hangszóró és az előlapi kamera pedig átköltöztek. 

Hirdetés

Az MWC-n ráadásul az új Lap Dock is ott volt. Ennek a segítségével az Elite x3-ból laptop lesz. Az új modell már 13-14 hüvelykes képernyővel rendelkezik, az USB-C portok mellett pedig USB-A is lesz rajta. Ennek ellenére olcsóbb lesz, a kijelző ugyanis ezúttal nem érintésérzékeny. 

Egyelőre nem tudni, hogy a HP Elite x3 utódja és az új Lap Dock mikor válnak elérhetővé. Minden bizonnyal az év vége előtt, de az MWC-s jelenlét arra utal, hogy akár az év közepén is befuthatnak. 

A HP ráadásul minden rendőr kezében Elite x3-at szeretne látni (legalábbis Amerikában, ahol egyébként a Windows 10 Mobile még kevésbé volt népszerű). Az operációs rendszer miatt nem kell kompatibilitási hibáktól tartaniuk, elég nagy (6 hüvelyk) a kijelző és az akku (4150 mAh), van WiFi és LTE, valamint Lap Dock is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.