Hirdetés

A nők is rákaptak a videojátékokra



|

Az USA-ban már a gamerek 48 százaléka a hölgyek közül kerül ki.

Hirdetés

Az Entertainment Software Association felmérése szerint (PDF) komoly változások elé néz a videojáték-piac. Míg nyolc évvel ezelőtt még az amerikai gamerek túlnyomó többsége (63 százalék) a férfiak közül került ki, mára kiegyenlítődött a nemek aránya, a játékosok közel fele (48 százalék) nő. Még meglepőbb, hogy az USA-ban élő felnőtt nők között majdnem kétszer annyi a gamer (36 százalék), mint a tinédzserkorú fiúk között (17 százalék); ráadásul az 50 év feletti hölgyek között is harmadával nőtt azoknak a száma, akik videojátékokkal múlatják az idejüket.

Hirdetés

A szakértők szerint a változás fő oka az olyan mobiljátékok sikerében keresendő, mint a Candy Crush Saga vagy az Észak-Koreában is rendkívül népszerű Angry Birds. Az okostelefonok elterjedése alapvetően átformálta a piacot; az Euromonitor kutatása szerint a „digitális gaming” (nagyjából bármi, amit nem egy Xbox-hoz vagy Wii-hez hasonló, dedikált konzolon játszanak) tavaly már a globális játékeladások 27 százalékát tették ki.

A mobil játékok értékesítéséből befolyó bevételek globális szinten 10, az USA-ban pedig 6 százalékkal nőttek 2013-ban. Amerikában lassan már több bevételt termel a szegmens, mint a jelenlegi csúcstartó Japánban, ahol tavaly 1,1 milliárd dollár folyt be a mobil játékok eladásából.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.