Hirdetés

A Pannon átalakítaná a magyar mobilpiacot



|

A holnaptól hivatalosan is Telenor névre hallgató vállalat üzleti tervében szerepel, hogy minden téren az első számú szolgáltató kíván lenni.

Hirdetés

A ma még Pannon igen érdekes sajtóközleményt adott ki, amelyben fellebbentették a fátylat a cég hosszú távú stratégiájáról. Jelenleg két dologról van szó: egyrészt megpróbálják felszámolni a vezetékes telefonokat, másrészt újragondolták a mobilinternet-szolgáltatásukat.


Mint a legutóbbi, Hírközlési Hatóság által kiadott közleményből is kiderült, a magyar mobilpiac elérte a közel maximális felhasználószámot: aki eddig szeretett volna mobiltelefont vásárolni, vagy átállni rá, az már megtette. Viszont jelenleg még körülbelül 3 millió vezetékes előfizetés van érvényben, a megmaradt ügyfeleket a Pannon most szeretné átcsábítani mobilra.

 

 


Eme cél megvalósítása a gyakorlatban úgy történik, hogy elvileg holnaptól kezdve a jelenlegi ügyfeleik igényelhetik az ingyenes „Vezetékes-hívó" szolgáltatást, amellyel 5 forintos percdíj mellett hívhatnak normál díjas vezetékes számokat. Ehhez még hozzájön szintén 5 forint egyszeri kapcsolási díj - tehát az első perc 10 forintba kerül, az utána következőek csak 5-be.


Ezzel a lépéssel úgy gondolják, hogy sokakat rábírhatnak a vezetékes telefon kiköttetésére, hiszen azt mobilra cserélve kedvezőbb percdíjak mellett hívhatják mind a vezetékest használó ismerőseiket, mind a már mobilra váltottakat - ráadásul nincsenek helyhez kötve.

 

 


A Telenor felmérése szerint a vezetékesből vezetékes hálózatba hívók átlagosan havi 150 percet beszélgetnek, amelyért szintén átlagolva 4321 forintot fizetnek - tehát ebbe nincsenek beleszámolva azon hívások, amelyeket mobilok felé indítanak. A cég új tarifájával legrosszabb esetben ez a kiadás azonos feltételek mellett havi 1500 forintra csökkenhet, amely 2 821 forintos megtakarítást jelenthet.

 

A második támadási pont a mobilnet, amely szintén nem terjed megfelelő ütemben. Erre válaszul a cég bevezeti a feltöltőkártyás Internet Praktikum díjcsomagot, amely 3000 ezer forintért 10 órányi mobilnetezést tesz lehetővé - természetesen lehet több időt is vásárolni. A magyar szolgáltatók jelenleg csak forgalom-alapú díjcsomagokat árulnak, amely a Pannon szerint nem átlátható az ügyfelek számára.

 

 

 

Anders Jensen, a Pannon/Telenor vezérigazgatója erre érdekes példát hozott: „Amikor jegyet foglalunk egy repülőgépjáratra, nem megtett kilométereket vagy üzemanyagot adnak el nekünk. Miért lenne másképp a mobilinternet esetében? Az emberek szabadon akarják használni az internetet, és csak arra kíváncsiak, hogy a használat egy adott idő tekintetében mennyibe kerül nekik.". A vállalat a magyar lakosság 65 százalékának képes szélessávú mobilnet-szolgáltatás nyújtani a 3G-hálózatán keresztül.


Végezetül 2010. május 18-tól a Telenor 59 Ft/0,1 MB-ra csökkenti az EU-n belül az adatletöltési díjakat - tehát megabájtonként még így is 590 forintról van szó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.