Hirdetés

A RIM is a Microsofttal szövetkezik



|

Ezentúl a Bing lesz a cég okostelefonjain az alapértelmezett kereső, míg az Office 365 felhasználók Blackberry-s szolgáltatásokkal gazdagodnak.

Hirdetés

A hétfőn kezdődött, és holnap véget érő Blackberry World konferencia első két napja meglehetősen eseménydús volt: tegnapelőtt a kanadai vállalat lerántotta a leplet a Bold 9900-ról, míg a keddi sajtóeseményen főként a PlayBookon futó Tablet OS, és a Blackberry OS 7 fejlesztései kerültek terítékre.

A prezentációt természetesen a RIM vezérigazgatója, Mike Lazaridis az előző nap eseményeinek összefoglalójával indította, majd az Adobe vezérigazgatójával volt egy rövid Creative Suite 5.5-ös bemutatója, végül pedig a közönséget sikeresen sokkolva felhívta a színpadra Steve Ballmert. A Microsoft CEO-ja elsőként kifejtette, hogy nagyon szereti a Windows Phone 7-et, de most érthető okokból nem arról, hanem a márciusban a két cég közt kötött együttműködésről fog inkább beszámolni.

 

 

A megállapodás eddig is publikus része szerint az Office 365 szolgáltatást igénybe vevők valamikor az év végétől kezdve hozzáférhetnek majd a Blackberry-s online szolgáltatásokhoz, ám újdonság, hogy részben ezért cserébe a Blackberry OS 7-en már a Bing lesz az alapértelmezett keresőmotor. Ballmer szerint az együttműködés nem csak egy keresőmezőt fog érinteni, hanem magába az operációs rendszerbe épül be a Bing, bár erre gyakorlati példákat még az időközben lejátszott demó videó sem igazán mutatott.


Végül a Tablet OS kapcsán volt néhány szoftveres bemutató: demonstráltak néhány androidos alkalmazást az új emulátorban, továbbá a Unity is bejelentette, hogy a multiplatform technológiájukra épülő játékok első eresztése a nyáron fog megérkezni a PlayBookra. Hasznos, hogy hamarosan natív naptárat és e-mail klienst kapnak a táblagép tulajdonosai, pluszban az Angry Birds is tiszteletét teszi az operációs rendszeren.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.