Hirdetés

A Samsung Galaxy Note 4 már szeptember 3-án befut



|

Egyszerre három városban tartják az Unpacked eseményt, ami viselhető eszközöket is hozhat magával.

Hirdetés

A Samsung kiküldte a meghívókat a szeptember 3-i Unpacked eseményére, amelyet közvetlenül az idei IFA kiállítás előtt tart meg. Érdekesség, hogy egyszerre három helyen zajlik majd az Unpacked: Pekingben, Berlinben és New Yorkban. Szinte kétségtelen, hogy a Samsung itt mutatja be a Galaxy Note 4 phabletét, és talán néhány viselhető eszközt is. 

Hirdetés

A Samsung évente két Unpackedet szokott tartani. Az egyikre az év elején kerül sor, és az aktuális Galaxy S csúcstelefon bemutatójának tekinthető; míg a másikat ősszel tartják, és a következő Galaxy Note a fő fellépője. A Samsung ezekkel a rendezvényekkel közel olyan figyelmet tud generálni, mint amit az Apple szokott a bemutatóival. 

A dél-koreai gyártónak nem lesz könnyű dolga, ha ismét nagy sikerekre vágyik. Kínában elvégre legyőzte a Xiaomi, világszinten pedig a második negyedévben az árbevételük 25 százalékkal, a mobilos részlegük nyeresége 30 százalékkal zuhant vissza. 2014 maradék részét nagy kihívásnak látja a Samsung. Az érdeklődés felcsigázására két csúcskészüléket dobnak majd piacra: az egyik a nagyképernyős Galaxy Note 4 lesz, míg a másikról annyit tudni, hogy új anyagokat és kijelzőt kap.

 

Fotó: techmalak.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.