Hirdetés

A Samsung is 64 bites processzort akar

|

A dél-koreaiak megirigyelték az iPhone 5S 64 bites processzorát.

Hirdetés

Az iPhone 5S bemutatója után a Samsung úgy döntött, nem lóghatnak ki a sorból: a következő szériás Galaxy okostelefonok már 64 bites processzorral érkeznek. A döntésre azután került sor, hogy az iPhone 5S a világ első okostelefonja lett, amibe már 64 bites processzort raktak. 

Hirdetés

A dél-koreai gyártó nem szeretne lemaradni az Apple mögött, ráadásul mivel az almás cég nagyon igyekszik előretörni a kínai piacon, ezért a Samsungnak ott is mielőbb lépnie kell. Kína mellett Japánt is kritikus régiónak tartják ilyen szempontból, ezért még jobban megpróbálják majd kiszorítani az Apple-t a versenyből. 

Az idei második negyedévben egyébként a kínai szektor okostelefonos eladásainak a 17,6 százalékáért felelt a Samsung, míg az Apple-nek csak 4,8 százalékos sikerült kihasítania. Az Apple bár külön bemutatót tartott Kínában az új iPhone-ok kapcsán, a fogyasztók nagyot csalódtak: az iPhone 5C még mindig túl drága számukra. Eközben a Samsung jóval olcsóbb készülékeket is kínál, így továbbra is népszerűbb. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.