Hirdetés

Alaposan megkínoztak egy új iPhone SE-t, de legalább nem hiába



|

Kiderült ugyanis, hogy még egy téren fejlődött elődjéhez képest az Apple harmadik generációs kütyüje.

Hirdetés

A hónap elején mutatkozott be a vadonatúj iPhone SE okostelefon, amiről korábban elég sokat pletykáltak, így valószínűleg sokaknál nem is okozott túl nagy katarzist az Apple bejelentése.

Tudás terén egyértelműen előrelépést jelent a harmadik generációs mobil az elődhöz képest, és habár a dizájn terén nem erőltette meg különösebben magát az almás banda, elvileg megerősített védelemre azért jutott a büdzséből.

Hirdetés

A hivatalos tájékoztatás szerint az új iPhone SE az okostelefonokhoz használt legkeményebb üveggel van felvértezve, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bizonyos keretek között tényleg strapabíró kis eszközről van szó. Az Allstate Protection Plans nem érte be az ígérettel, és végrehajtott egy csomó eséstesztet. A tesztalanyként szolgáló mobil picit megszenvedte a dolgot, de a végeredmény egészen pozitív lett.

Az új generációs iPhone SE ugyanis simán kibírta azt, hogy kb. 2 méter magasból a kijelzőjével lefelé érkezett meg a betonra, és ehhez még az iPhone 13-on megtalálható Ceramic Shield védelmére sem volt szükség. Egy másik teszt során viszont készülék hátulja szépen megrepedt földet érés után, szóval itt már tapasztalható volt, hogy hiányzik az alumínium, ami az iPhone 13-at is erősebbé teszi. A meggyötört iPhone SE végülis elég jól teljesített a teszteken, és még a vízállósága is bizonyított. Harminc percet töltött el a kütyü víz alatt, és habár volt egy pici gond a hang terén, miután kivették, egy óra elteltével helyreállt a dolog.

Nyilván így sem ajánlott betonhoz vágni az új iPhone SE-t, illetve egy tokot és egy kijelzővédőt is érdemes lehet majd beszerezni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.