Hirdetés

Alkalmazás-fejlesztő versenyt indít a Samsung és az IDG



|

A Samsung és az IDG versenyt hirdet, ahol , kreatív, és eredeti mobiltelefonos alkalmazásokat kell készíteni

Hirdetés

A február 23. és március 16. között zajló versenyen a jelentkezőknek egyedi mobilos alkalmazásokat kell benyújtaniuk, melyeket három kategóriába sorolnak be.

 

A verseny célja olyan hasznos és érdekes alkalmazások megalkotása, melyek megkönnyítik a hazai, Samsung okostelefonnal rendelkezők életét, vagy éppen szórakoztatóbbá teszik azt. A pénznyeremények mellett a kiemelt applikációkat a Samsung előre telepíti majd a Magyarországon forgalomba kerülő készülékein, így könnyen hatalmas népszerűségre tehetnek szert a fejlesztők. A jelenlegi tulajdonosok is hozzájutnak majd az újdonságokhoz, egy firmware frissítés keretén belül.

 

A versenyben 18 év feletti személyek vehetnek részt, regisztrálni magánszemélyként vagy társaság képviseletében, egyénileg vagy csapatként lehet. A fejlesztési környezet szabadon választható, de a szervező az Android operációs rendszert futtató telefonokra fókuszál. Mindhárom kategóriában új, vagy már futó projekttel, illetve alkalmazás-ötlettel lehet pályázni:

- Az első kategóriában nevező pályázóknak funkcionalitását tekintve egyszerű alkalmazást kell fejleszteniük, amelyben a felhasználó pár képernyőn keresztül eljut a program összes funkciójáig. Az ideális alkalmazás nem igényel sem külső adatforrást, sem rendszeres karbantartást, stabil adatbázisból dolgozik és 99%-ban offline működésű. A kategória fődíja 200 ezer forint.
- A második kategóriában induló összetett alkalmazások egy szélesebb körű igényt vagy problémát dolgoznak fel, és közelítenek meg új, vagy az eddigieknél praktikusabb formában, mint a most fellelhető alkalmazások. Az alkalmazás akár online adatbázist is használhat, de gondoskodni kell a folyamatos és zavartalan működéséről. A kategória fődíja 800 ezer forint.
- A harmadik kategóriában szereplő alkalmazások komplex ötleteket valósítanak meg, ráadásul üzleti terv is társul hozzájuk. Az ideális pályamű számtalan módon felhasználható. A tartalom frissessége, az online adatbázis adatai, beszerzése mind benne kell, hogy szerepeljen a pályázatban. A kategória fődíja 2 millió forint.

 

A kéthetes zsűrizésen a Samsung és az IDG képviselői szakértők bevonásával értékelik az applikációkat. Az első kategóriába tartozókat az első körben bírálják el, míg a másik kettőben indulóknak egy személyes prezentáció során is bizonyítaniuk kell kiválóságukat.

A regisztrációt követően a pályázattal kapcsolatos további információ a http://developercontest.samsung.hu/ oldalon található.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.