Hirdetés

AMOLED vs LCD - melyiket válasszam?



|

Bár elsőre talán nem is látszik, komoly különbségek vannak a mobilos kijelzők közt. A technológia fejlődésével egyre kiélezettebb lesz a verseny, összegyűjtöttük hát mindent, amit érdemes tudni.

Hirdetés

A mai mobilos kijelző-paletta talán nem is lehetne ennél szélesebb. Míg egyes készülékek már 3- vagy 4K-s technológiával készülnek, még mindig vannak olyan mobilok is, ahol a gyártó megelégedett az 540x960-as felbontással. Bár a fő beszédtéma mostanság elsősorban a pixelek száma és a QHD kijelzők elterjedése, az LCD és AMOLED közti párharc is kiélezettebb, mint valaha. Míg az LG G3, a Vivo Xplay 3S vagy az Oppo Find 7  LCD kijelzővel ért el hatalmas sikereket, az AMOLED az új Motorola és Samsung készülékek hátán kíván felmászni a világ tetejére.

A két technológia alapjaiban különbözik egymástól, amelyek meghatározzák, hogy az adott kijelző milyen színekkel dolgozik, mennyire fekete a fekete, vagy hogy meddig bírja az akkumulátor. 

Hirdetés

LCD

A két megoldás közül ez a régebbi, ám ez egyáltalán nem elavultat jelent, inkább azt, hogy bőven volt ideje fejlődni. Számos felső kategóriás mobil, így az LG G3, A HTC One (M8) és a Sony Xperia Z-sorozat is ilyen kijelzőkkel érkezik. 

Az LCD egy folyadékkristályos kijelző, amely viszonylag egyszerű működési elv alapján generálja a képet: két, belső felületén mikronméretű árkokkal ellátott átlátszó lap közé folyadékkristályos anyagot helyeznek, amely nyugalmi állapotában igazodik a belső felület által meghatározott irányhoz, így csavart állapotot vesz fel. A kijelző első és hátsó oldalára egy-egy polárszűrőt helyeznek, amelyek a fény minden irányú rezgését csak egy meghatározott síkban engedik tovább. A csavart elhelyezkedésű folyadékkristály különleges tulajdonsága, hogy a rá eső fény rezgési síkját elforgatja.


 

Ha hátul megvilágítják a panelt, akkor a hátsó polarizátoron átjutó fényt a folyadékkristály elforgatja (innen ered a Twisted Nematic, TN megnevezés), így a fény az első szűrőn átjut, és világos képpontot kapunk. Ha kristályokra feszültséget kapcsolunk, nem forgatják el a fényt, az eredmény pedig fekete képpont. A polárszűrő elé már csak egy színszűrőt kell helyezni. Előfordulhat a gyártás tökéletlensége miatt, hogy a képernyőn halott vagy „beragadt” képpontokat találunk. Ez a "pixelhiba".


 


A különböző színek tökéletes előállítása ezzel a módszerrel nem a legegyszerűbb feladat, ezáltal nem mindig kapunk tökéletes szín-reprodukciót.

AMOLED

Ez a technológia jóval újabb mint az LCD, a neve pedig szintén elég árulkodó a működést illetően: nem egyetlen fényforrásunk van, amely rengeteg pixel-szűrőt világít meg, hanem több millió, teljesen különálló organikus-LED okozza a kijelzőn látható kép változását. az OLED előtt álló AM tag az aktív-mátrix technológiára utal, amelyben egy vékony tranzisztor-film hátlapot alkalmazunk az egyes pixelek ki-be kapcsolásához, és így nagyobb felbontást és kijelzőméretet érhetünk el.



A képalkotás ezen módja egyszerűbb, az előállítás azonban nem feltétlenül könnyebb, hiszen a háttérfény és a színes kiosztás helyett itt rengeteg apró piros, kék és zöld LED-et kell elhelyezni a panelen, hogy elő tudjuk állítani a megfelelő színeket. A LED-ek fényerejét  a tranzisztoron keresztül érkező feszültség határozza meg. Mivel a színeket nem a különböző szűrők határozzák meg, sokkal kontrasztosabb képet és szebb színeket kapunk, mint az LCD kijelzők esetében, ráadásul mivel ki tudjuk kapcsolni az egyes pixeleket, az akkumulátort is kevésbé szívja le. Sajnos a maximális fényerő előállításánál jóval több energiát fogyaszt, mint az LCD, az OLED panelek amortizációja miatt pedig idővel megkophatnak a színek, sőt, akár "bele is éghetnek" a kijelzőbe.

A Super AMOLED a Samsung által használt megoldás, ahol az érintőképernyő digializálót nem egy extra rétegben helyezik fel, hanem beleépítik a panelbe: így kevesebb fény verődik vissza és a maximális fényerő is magasabb, de a háttérben ugyanazt a technológiát alkalmazzák



Melyik megoldás a legjobb?

Pusztán a gyártástechnológia alapján lehetetlen dönteni, hiszen mindkét kijelző képes remek képet produkálni. Fontos számításba venni a pixelek pontosságát és kalibrációját, hiszen ettől függően mindkét kijelző képes nagyon jó és nagyon gyenge fehéregyensúlyt és színmélységet visszaadni.

Elsősorban a pixelek elhelyezkedése játszik fontos szerepet: az AMOLED panelek gyakran használják a PenTile RGBG technológiát, ugyanis az emberi szem sokkal gyorsabban reagál a zöld színre, így ezen pixelek mérete csökkenthető. Ezzel szemben az LCD kijelzőkben elsősorban a PenTile RGBW megoldás vált népszerűvé, ahol egy extra fehér szub-pixelt helyeznek el a logikai pixelekben, ezzel jóval világosabb képet, ám nyilvánvalóan gyengébb színeket kapunk. 



Mindkét megoldásnak vannak pozitívumai és negatívumai is. Felbontás tekintetében az előző évet egyértelműen az LCD nyerte, ám a Samsung Galaxy Note 4-nek már AMOLED kijelzővel sikerült odaérnie a legjobbak közé. A színek az AMOLED oldalára billentik a mérleget, és bár a technológia hónapról hónapra egyre népszerűbbé válik, elég valószínűtlen, hogy az LCD panelek a közeljövőben eltűnnének a piacról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.