Hirdetés

Android Market: fizetős programok itthon is



|

Nemsokára hazánkból is elérhető lesz az online bolt teljes kínálata.

Hirdetés

A világ többi részéhez hasonlóan Magyarországon is hódítanak a Google mobil operációs rendszerével szerelt telefonok, azonban az újabb szoftverekkel való bővítési lehetőségük itthon korlátozott volt - kizárólag az ingyenes programok közül lehetett csemegézni.

 

 


Úgy tűnik, hogy ez rövidesen megváltozik, hiszen a Google fél-hivatalosan bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben 12 országban válnak majd elérhetővé a nem ingyenes alkalmazások, köztük Magyarországon is. Pontos dátumot sajnos nem tudunk mondani, ráadásul a hazai körülményeket ismerve nem tudni, hogy mekkora lesz a siker - viszont veszíteni semmiképp sem fogunk vele. Az Android Market statisztikáit publikáló AndroLib portál szerint a boltban jelenleg 104 600 program található, a kínálat 35,3 százaléka fizetős.

 


Az új országok tételesen:
• Argentína
• Belgium
• Brazília
• Dél-Afrika
• Finnország
• Hong Kong
• Izrael
• Lengyelország
• Magyarország
• Mexikó
• Oroszország
• Románia
• Svédország
• Szingapúr
• Szlovákia

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.