Hirdetés

Androidos tablet gyerekeknek



|

200 dollárba kerül a kétmagos processzorral szerelt, 7 colos eszköz.

Hirdetés

Rendkívül érdekes, az Egyesült Államokban élők számára potenciális karácsonyi ajándékkal rukkolt elő a Toys R Us, hiszen az oktató szoftvereiről ismert FUHU-val karöltve elkészítették a Nabi névre hallgató táblagépüket. Az elsősorban kisiskolásoknak szánt megoldás különféle játékokkal, kreativitásra sarkalló programokkal, és könyvekkel felszerelve megfontolandó vétel lehetne a hazai vásárlók számára is, ám sajnos magyar lokalizációval nem érhető el.

 

 

Rendkívül kevés egyéb információ áll rendelkezésre az eszközről: az Android ismeretlen verzióját futtató Nabiba kétmagos, 533 megahertzen ketyegő processzor került, a grafikus alrendszerét pedig a PowerVR SGX530 adja. Az érintőkijelzője minden bizonnyal kapacitív, a 7 colos és 800×480 képpontos egység felé egy előlapi kamera is került.


A 4 GB háttértárral szerelt készülék elvileg képes akár HD1080p-s videókat is dekódolni, a 3000 milliamperes akkumulátora pedig 5 órányi játékidőt tesz lehetővé. Megemlítendő, hogy az egyéni UI-ról egy jelszót beírva át lehet lépni a hagyományos androidos kezelőfelületre is (Mommy Mode), emellett üdvözlendő, hogy újabb alkalmazásokat csak a Nabi saját programboltjából lehet letölteni rá - így például biztosan nem történhet meg, hogy véletlenül korhatáros szoftvert installál az ifjú felhasználó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.