Hirdetés

Víz alatt is használható iPhone-okat tervez az Apple?



|

Egy bejegyeztetett szabadalom szerint egy olyan felhasználói felületet hoznának létre, mely sokkal könnyebben kezelhető, ha az eszköz víz alatt van.

Hirdetés

Nem tegnap óta létezik a vízálló telefon fogalma, sőt az iPhone-ok esetében egy ideje kifejezetten odafigyel az Apple, hogy azok ne haljanak le, ha véletlenül beleejtjük őket a fürdőkádba, vagy csurom vizesek lesznek egy nyári zápor következtében. Most azonban úgy tűnik, hogy a cég kifejezetten víz alatti használatra alkalmas funkciókkal szeretné ellátni a telefonjait.

Hirdetés

Az AppleInsider számolt be a szabadalomról, melyben leírják, hogy az eszközök a víz alatti használatakor rengeteg kényelmi funkciót kikapcsolnának, melyek csak lassítanák a telefonon irányítását. Emellett az olyan megerősítő üzenetek is eltűnnének ilyenkor, melyek máskülönben azt szolgálják, hogy nehogy véletlenül megnyomjunk valamit, amit nem szeretnék. A szabadalom szerint  ilyenkor leginkább arra kell koncentrálnunk, hogy a felszínen maradjunk, és így a lehető leggyorsabban tudjuk kiadni a parancsokat, illetve visszajelzést kapni, hogy a mobil végrehajtotta a kívánt feladatot. Ezt a visszacsatolást például rezgésekkel szeretnék elérni. 

Emellett egy másik érdekes szabadalom is napvilágot látott, mely azt a célt szolgálja, hogy az iPhone-ok és iPadek könnyebben felismerjék, hogy éppen horizontálisan vagy vertikálisan tartjuk a készülékeket. Legtöbb esetben ezt az eszközbe épített giroszkópok érzékelik, de az újításnak köszönhetően a FaceID-ért is felelős kamera észlelné, hogy milyen irányból nézzük a készüléket, így besegítene a gravitáció alapján tájékozódó rendszereknek.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.