Hirdetés

Átrendeződik a mobilpiac



|

Gyengülnek a nagy, bejáratott nevek, bajban Japán és Korea, miközben erősödik Kína és Tajvan - pillanatok alatt teljesen átalakul a mobilpiac a szemünk láttára. Erőmustra év elején.

Hirdetés

Alapos jelentést készített a TrendForce, amelyből kiderül, 2015-ben jelentősen, 10,3 százalékkal nőtt az okostelefonok piaca világszinten, ami megnyugtatóan nagy szám, azonban a cégek közti eloszlás már korántsem ilyen megnyugtató egyes vállalatoknak - nagy, régi, jó nevű vállalatoknak. A legnagyobb növekedést a Huawei érte el több mint 100 millió eszközzel, ami elég is volt ahhoz, hogy átvegye a harmadik helyet a toplistán. De mi lett a többi névvel, mi lett a Sony-val?

Hirdetés


Made in China

Összesítve 1293 milliárd készüléket szállítottak le a cégek, amely óriási szám, ennél csak az megdöbbentőbb, hogy ebből 539 milliót kínai gyártók, kínai márkák szállítottak. Nem, nem koreai, nem japán és még csak nem is amerikai - egyenesen kínai gyártók. 2015 végére jutottunk el oda, hogy a kínai gyártók részesedése a mobilpiacból elérte a 40 százalékot (összesítve).


A kínai telefonok közül globális szinten a Huawei áll a legjobban 8,4%-kal, ezt követi a Xiaomi, majd a Lenovo. A TOP10-es lista élén évek óta a Samsung trónol, akit jelentősen lemaradva az Apple követ. A listában természetesen ott az LG és érdekes módon a ZTE is.


Ha a kínai piacot nézzük kínai gyártókkal, a Lenovo nagyot veszített 2015-ben és a harmadik helyre csúszott vissza, előtte pedig ott a Xiaomi és az élen a Huawei, aki nagyon elhúzott a mezőnytől.


Xperia és Galaxy gondok

A Sony 2014-ben még abszolút a TOP10-es listában szerepelt, nem is volt kérdéses a jelenléte, bár a 8. hely azért mutatott valamit. Sokkoló hír, hogy 2015-ben már kiesett a cég a TOP10-es listából és az előrejelzés szerint idén sem kapaszkodik vissza. De miért lehet ez?


A Sony Xperia telefonok legújabb tagjai az Xperia Z5-család abszolút fejlett modellek és noha inkább a klasszikus formákat viszik tovább, továbbra is népszerűek a felhasználók körében. Az erős és jól dizájnolt hardvereknél olyan modell(ekk)el is találkozhatunk, amely kifejezetten a mezőny fölé emelkedik extra szolgáltatásaival. Itt van például mindjárt a ki/bekapcsolóra rejtett ujjlenyomat-olvasó, vagy a 4K-s felbontású kijelző.


A tesztek sem fanyalognak az új Sony készülékek hibái miatt, sőt, egyenesen magasztalják, mint strapabíró és vízálló telefonjaikat, amelyeknél különösen a kamerát emelték ki többen is, mint a mobilok világában legjobbnak számító megoldást. De van itt olyan modell is, amely 4K-felbontású kijelzővel szerelt és még folytathatnánk a sort.


A Samsungnak is nehéz éve volt: egyrészt nem fogyott annyi S6 és Note 5, mint ahogy azt tervezte, ráadásul a piaci részesedés is visszaesett 3%-ot. Ezzel egy hajszálnyival feljebb kúszott a stabil második Apple, a tortaszelet többi részét pedig a kínai gyártók vitték el, főleg a belépő- és középkategóriában.


Mit hoz az idei év?

A kínai márkák erősödése látványos lesz és elsöprő. Ezek közül is a Huawei-nél várható a legnagyobb növekedés, aminek fő oka, hogy a cég saját SoC-t képes tervezni és gyártani, emellett készülékeinek minősége már felveszi a versenyt a nagy márkákkal, továbbá a cégnek a szolgáltatókkal is igen jó kapcsolata van.


A Lenovo-t sem szabad még leírni, mert ugyan ekkora növekedést nem prognosztizálnak a TrendForce-nál, a Motorola-egyesüléssel a Lenovo komolyan megerősödhet és izgalmas, új készülékeket dobhat piacra.


A Xiaomi-t sokáig a "kínai Apple"-ként tartották számon, de a nemzetközi terjeszkedés nem megy túl jól a cégnek, ráadásul a hazai piacon is nagyon megerősödtek a konkurensek, ezért ide most különösen figyelnie kell a cégnek. És akkor még itt vannak a tajvani gyártók is, élükön már nem a HTC-vel vagy az Acerrel, hanem az Asus-szal, aki teljes frontos támadást tervez indítani már a Mobile World Congressen, néhány hét múlva.


Szerintetek ki lesz 2016 nagy befutója a mobiltelefonok piacán?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.