Hirdetés

Az amerikaiak már poszt-PC világban élnek



|

A Nielsen kutatása szerint a lakosok többet neteznek mobilról, mint számítógépről.

Hirdetés

Nagyjából két évvel ezelőtt a telefon- és tabletgyártók sajtósai által legtöbbet hajtogatott ködös szókapcsolat a „poszt-PC éra” volt, hiszen szinte az összes cég nagy meggyőződéssel propagálta, hogy az említett eszközök szórakozás és munka terén ha nem is teljesen, de nagyrészt átveszik a hagyományos számítógépek helyét.

Hirdetés


Mostanra a tisztelt fogyasztók jelentős része tisztában van mobilok és táblagépek valódi képességeivel: ezen kütyük kisebb vagy nagyobb mértékben csak kiegészítik a számítógépeket, éppen ezért a sajtósok csendben leálltak az agyonhasznált kifejezés sulykolásával. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mobilok és táblák használata nem erősödne, különösen mikor köztudottan cukorkaként fogynak.


A Nielsen felmérése szerint az Egyesült Államok lakosai mostanra tulajdonképpen átléptek a poszt-PC érába: a megkérdezettek havonta átlagosan 34 órát és 17 percet neteznek a telefonjukon, míg számítógépen ugyanezt csak 27 órán és 3 percen keresztül teszik. A 2012-es előző felméréshez képest a mobilok esetében 9 órával és 52 perccel nőtt az időtartam, míg a számítógépen való netezés időtartama 1 óra 54 perccel csökkent.


(Forrás: 9to5Google)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.