Hirdetés

Az Android mentheti meg a Sony Ericssont



|

Már 9 milliónál is több XPERIA talált gazdára.

Hirdetés

Az Apple után a svéd-japán vegyesvállalat is kiadta a 2011. első üzleti negyedévére (2010. szeptember 25. - december 25.) vonatkozó pénzügyi jelentését, amelyben meglehetősen szélsőséges adatok szerepelnek. Mint kiderült, a Sony Ericsson a taglalt időszakban 11,2 millió telefont adott el, amely 800 ezerrel haladja meg az előző negyedéves eredményüket, összességében pedig 43,1 millió készüléket értékesítettek 2010 folyamán.

 

Sony Ericsson XPERIA X8
Sony Ericsson XPERIA X8

 

Sony Ericsson XPERIA X8


Ettől függetlenül főként a telefonok átlagos eladási árának 154-ről 136 euróra való negyedéves csökkenése miatt a bevételük mérséklődött, a cég összesen 1526 millió eurós bevetélt ért el, amely 75 milliós mínuszt jelent az előző negyedévhez képest.


Adók és egyebek után a Sony Ericsson 8 millió eurós nettó profitot könyvelhetett el az utóbbi három hónapban, amely jelentős csökkenés az előző negyedév 49 milliójához képest, ám mégis nagy előrelépés az egy évvel ezelőtti azonos időszak 167 millió eurós veszteségéhez viszonyítva. Örömteli hír, hogy a cég immáron egy éve újból gazdaságosan üzemel, továbbá mára 9 milliónál is több - jobbára androidos - XPERIA mobilt adtak el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.