Hirdetés

Az ASUS ROG Phone 3 is komoly gaming kiegészítőkkel érkezhet



|

A ma bemutatásra kerülő telefont dedikáltan a játékosoknak szánja a gyártó, így nem csoda, hogy az élmény javításához még jó pár kütyüt felsorakoztatnak az eszköz mellé.

Hirdetés

A mai Game Changer nevű eseményen mutatkozik meg az ASUS következő gamereknek szánt telefonja, a ROG Phone 3. Az eszköz már csak azért is figyelemreméltó lesz, mert ebben ketyeg először, a Snapdragon 865+ chip. A telefon értelemszerűen azokat célozza, akik komolyan elmerülnének a mobilos videojátékokban, ehhez pedig egy szivárgás szerint minden szükséges kiegészítőt megkapnak majd.

Hirdetés

Már a korábbi ROG Phone modellek is jócskán el voltak látva különböző tokokkal, csatlakoztatható kontrollerekkel és egyéb kütyükkel, melyek fokozzák a játékélményt, és persze a következő mobil sem lesz kivétel. Az egyik ilyen a Kunai Gamepad, mely a Nintendo Switch joy-conjaihoz hasonlóan az eszköz két oldalán kap helyet. A szivárgás alapján egy kicsit letisztultabb dizájnra számíthatunk, illetve a jobboldali analog stick lekerült az eszköz aljára, ezzel egy Xbox-konrollerhez hasonló, aszimmetrikus vezérlőt kapunk:

Ahogy a régi-régi közmondás tartja: "Ha nincs rajta RGB, nem is gaming hardver." Ennek jegyében természetesen a ROG Phone 3 is megkapja a Lightning Armor tokot, melynek LED-jei a jelek szerint minden eddiginél komolyabb programozást tesznek lehetővé:

Nem maradhat el a TwinView Dock sem, amivel egy második képernyőt csatlakoztathatunk a telefonhoz, ha éppen egy extra felületre lenne szükségünk. Arról egyelőre nem kaptunk infót, hogy ez  egy - az elődéhez hasonló - 120Hz-es kijelző lesz-e,  esetleg megkapja a ROG Phone 3 144 Hz-es paneljét. 

Persze a nagy teljesítmény komoly hőt termel, így ezúttal sem marad el az Aero Active Cooler, mely egy kis dizájnbeli változtatáson ment át, funkcionalitásában viszont nem sokban különbözik elődjétől:

Több mint valószínű, hogy ma délután bővebben is hallunk majd a telefonhoz érkező kiegészítőkről, és arról, hogy pontosan mikortól nyüstölhetjük az ASUS ROG Phone 3-at.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.