Hirdetés

Az eSIM-nél is jobb megoldás érkezik a fizikai kártyák leváltására



|

A Vodafone, a Qualcomm, és a Thales együttműködéséből jött létre a még fejlettebb iSIM.

Hirdetés

Vannak pletykák, amik szerint hamarosan nem csupán lehetőségünk lesz elhagyni a fizikai SIM-kártyákat, hanem egyes gyártóknál egyenesen kötelező lesz az átállás. Erre jelenleg az eSIM rendszere kínál már a fogyasztók számára is elérhető megoldást, de nemrég egy még modernebb technológiát demonstrált három cég. Újításuk, az iSIM pedig a már most elérhető eSIM-hez hasonló előnyöket még magasabb szintre emeli.

Ennek kapcsán a projektben együttműködő Qualcomm, Vodafone, és Thales adott ki egy közös közleményt, amiben tudtunkra adták, hogy egy működő prototípust készítettek, ez egy módosított operációs rendszerrel futó Samsung Galaxy Flip3 5G mobil volt.

Hirdetés

A kommüniké tanulsága szerint az iSIM közvetlenül a telefon központi processzorában végzi el a SIM-kártyával kapcsolatos feladatokat, ami azt jelenti, hogy nincs szükség dedikált chipre, ahogy az eSIM esetében. Ahogy az eSIM-ek esetében, a technológián dolgozó cégek itt is kiemelték, hogy a külön chip elhagyásával egyszerűbbé válhat a különböző eszközök tervezése és gyártása, illetve a felszabaduló helyre más alkatrész kerülhet beépítésre.

Emellett az iSIM technológia szolgáltatók számára lehetővé teszi, hogy távolról végezzenek beállításbeli változtatásokat, illetve akár olyan eszközöket is képessé tehetnek a mobilhálózatra történő csatlakozásra, amik korábban nem bírtak SIM funkciókkal. Annak érdekében, hogy az iSIM tényleg viszonylag egyszerűen bevezetésre kerülhessen, már a mostani prototípus is úgy készült, hogy megfeleljen a GSMA előírásainak.

Így megeshet, hogy ez lesz a következő lépés a fizikai SIM-kártyák kivezetésében, igaz, ez a folyamat még igencsak gyerekcipőben jár. A mobilkommunikációval foglalkozó nemzetközi szervezet már 2010-ben felvetette, hogy szoftveres alternatívára lenne szükség a SIM-kártyák helyett, a kapcsolódó szabványok csak 2016-ban készültek el, igaz, a Samsung már ebben az évben ki is adott egy eSIM-kompatibilis okosórát, amit 2017-ben az Apple Watch is követett.

A SIM-kártyákat sokkal nagyobb arányban használó okostelefonok esetében viszont még lassúnak tűnik az átállás, a Samsung Galaxy S20 és S21 készülékei például csak utólagos frissítéssel kaptak eSIM-támogatást. A Motorola Razr képében pedig egészen 2020-ig várnunk kellett az első mobilra, ami fizikai kártyahellyel nem, kizárólag elektronikus SIM-támogatással rendelkezik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.