Hirdetés

Az okostelefon-őrület csak most kezdődik



|

Tim Cook szerint most lendül csak fel igazán az okostelefonok piaca.

Hirdetés

Az Apple tőzsdei árfolyama remekül alakult az elmúlt időben: hat hónap alatt több mint 20 százalékot emelkedett. 

Hirdetés

A kiváló teljesítmény annak köszönhető, hogy a cupertinói cég megmutatta: tudja még fokozni az iPhone készülékek eladásait. Tim Cook azonban tovább ment, és azt mondta, hogy az okostelefon-piac csak most kezd majd el növekedni igazán. 

Az Apple a 2017-es első pénzügyi negyedéve során 5 százalékkal növelte éves összehasonlításban az iPhone-eladásokat és az ezekből érkező árbevételét, ezzel pedig három negyedév csökkenő trendjét fordította meg. Ez azért is fontos, mert a vállalat bevételeinek több mint 60 százaléka az iPhone-okból származik - a növekedési pálya visszatérte pedig örömmel tölti el a befektetőket. 

Sokan ezek ellenére aggódnak, hogy az okostelefon-piac felnőtt, az eladások lassulnak, majd csökkenő irányba állnak. Tim Cook nem ért egyet

Az Apple első embere szerint az okostelefonok iránti kereslet csak most kezd majd emelkedni igazán. Hozzátette, hogy sok munka vár még a szektorra, miközben az okostelefonok az emberek életének alapvető részévé válnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.