Hirdetés

Bárhol feltűnhetnek a hátizsákos Street View turisták



|

A 18 kilogrammos Street View Trekkerrel akár a Rám-szakadék is felkerülhet a Google térképére.

Hirdetés

A Google tegnapi Maps konferenciájának legérdekesebb és egyben legfurcsább része a Streer View Trekker bejelentése volt. Utóbbi nem más, mint egy körülbelül 18 kilogrammos hátizsák, ami akár egy 60-as évekbeli James Bond filmben is feltűnhetne. Az eszközzel a túrázók olyan területekről is panorámaképeket készíthetnek, ahova eddig a Streer View autói nem merészkedhettek be. Maga az eszköz igen fura hatást kelt, pedig az Engadget tudósítása alapján a Google-nek nem egészen egy évbe telt a kifejlesztése.

 



A kinyúló kamera-torony mellett a táskában egy Android alapú rögzítő rendszer van, valamint két akkumulátor, amelyek egy egész napon keresztül tudják táplálni a Trekkert. A rögzítésért tizenöt darab 5 megapixeles kamera gondoskodik, amelyek fotóit a beépített háttértár tárolja az első lementésig, a Google rendszere pedig elemzi azokat még a webre való publikálás előtt.

 



Luc Vincent, a Google termékfelelősének elmondása alapján dolgoznak egy kisebb hátizsákon, míg a mostanit csak a Google alkalmazottai használhatják, ám idővel elképzelhető, hogy külső partnereknek is kiadják majd. Belső használatra azonban nem alkalmas a Trekker, hiszen azzal könnyedén le lehet verni például a csillárt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.