Hirdetés

Beépül a Cortana a Cyanogen OS-be



|

Természetesen a Google Now asszisztens leváltása a cél.

Hirdetés

A Cyanogen OS-t fejlesztő vállalat ügyvezető igazgatója nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ha minden jól megy, akkor belátható időn belül "golyót repít a Google fejébe". Ezalatt azt értette, hogy a Cyanogen szeretné kisajátítani a robotos rendszert és ökoszisztémáját, lényegében átvenné az irányítást a platform felett.

Hirdetés


Úgy tűnik, hogy Kirt McMaster az elmúlt hónapokban csak egy árnyalattal vált politikailag korrektebbé: most épp a Microsoft Cortanát próbálja kisajátítani, állítása szerint annak ugyanis szüksége van egy "új otthonra". Az International Business Times-nak adott interjúja alapján a vállalata már jó ideje együttműködik a Microsofttal, hogy sikerüljön minél mélyebben beágyazni a hangasszisztenst a Cyanogen OS-be. McMaster hozzátette, hogy meglátása szerint az integráció kulcsfontosságú a rendszerének tömegpiacra való bevezetéséhez.


Az operációs rendszer következő verziójában már alapból benne lesz a redmondiak alkalmazása, ezzel tovább csökken az Android-disztribúciójának Google-től való függősége. A helyzet persze humoros, hiszen a Microsoft mára a Cyanogen stratégiai partnerévé vált, így az idő haladtával a Google-től való függőséget látszólag a Microsofttól való függőségre cseréli a Cyanogen.


(Forrás: 9to5Google)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.