Hirdetés

Bezár a Motorola amerikai gyára



|

Megint bebizonyosodott, hogy nem éri meg Amerikában gyártani.

Hirdetés

A Motorola úgy döntött, hogy bezárja az egyik gyárát, egészen pontosan az amerikait, Texasban, Fort Worthben. A döntés igencsak jelzésértékű az iparág szempontjából, elvégre a Motorola azt szerette volna elérni, ha a készülékeit Amerikában tudja gyártani Ázsia helyett. A texasi csarnokban jelenleg a Moto X gördül le a gyártósorokról, megközelítőleg 700 ember munkájának hála. 

Hirdetés

A Motorola a kezdeti lelkesedés után elképesztően kemény diónak találta Észak-Amerikát. A nagy múltú céget a Google még idén januárban ígérte oda a kínai Lenovónak, 2,9 milliárd dollárért cserébe. A Google eredetileg még 2012-ben, 12,5 milliárdért vásárolta meg a céget, de a szabadalmainak a többségét meg is tartja. 

A szebb napokat megélt vállalat azt mondja, az eladásnak semmi köze ahhoz, hogy most bezárják az amerikai gyárukat. A 2013. májusában indult gyár nem jutott túl a hazai piac nehézségein és a magas költségeken, ráadásul a Moto X gyenge eladásai sem segítették a vállalatot. A The Wall Street Journal adatai szerint az első negyedévben mindössze 900 000 Moto X fogyott, míg iPhone 5S-ből 26 millió. 

 

Fotó: CBS Interactive

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.