Hirdetés

Csökkenni fog a Blackberry PlayBook ára



|

A RIM nyilvánosságra hozta a legújabb pénzügyi jelentését.

Hirdetés

Tegnap délután a kanadai gyártó publikálta az augusztus 27-tel véget ért, második pénzügyi negyedévre vonatkozó statisztikáit. Mint kiderült, a vállalat alulmúlta szinte az összes előzetes becslést, hiszen a 11-12,5 millió elvárt helyett 10,6 millió okostelefont adtak el, ráadásul az utóbbi három hónapban csak 200 ezer PlayBook táblagépre kaptak megrendelést.

 

 


Az okostelefonos visszaesés nem hatalmas mértékű, ám a tablet rossz eladásain mindenki meglepődött. Jim Basillie, a cég egyik vezérigazgatója (a másik Mike Lazaridis, megosztották maguk közt a hatalmat) szerint épp emiatt a közeljövőben alaposan csökkenteni fogják a PlayBook árát, a vásárlók további meggyőzését pedig a hamarosan érkező szoftverfrissítés új funkcióira bízzák.


Az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest a cég nyeresége 797-ről 329 millió amerikai dollárra esett, a bevétel pedig 10 százalékkal 4,2 milliárd dollárra redukálódott. Érdekes, hogy a szolgáltatások értékesítéséből bejött összeg először haladta meg az 1 milliárd dollárt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.