Hirdetés

Dell: házon belül jobb a Windows Phone 7



|

A cég vezetése 25 ezer alkalmazottat próbál rábírni a jól bevált Blackberry-k leváltására.

Hirdetés

Érdekes trend indult a Windows Phone 7 sikerében érdekelt cégek közt: múlt hónap végén a Microsoft bejelentette, hogy elvileg 89 ezer alkalmazottukat fogják fokozatosan a legújabb operációs rendszerüket futtató mobilokkal ellátni - persze céges telefonokról van szó, nem ajándékba adják őket.

 

Dell Venue Pro
Dell Venue Pro

 


Az akcióhoz most csatlakozott a Dell is, ugyanis a cég vezetésének álláspontja szerint a Blackberry Enterprise Server túl sokba kerül, így most körülbelül 25 ezer munkatársuknak felajánlották a lehetőséget, hogy lecserélhetik a vállalati Blackberry-ket a házon belül tervezett Venue Pro okostelefonra. Reményeik szerint így körülbelül 25 százalékot képesek lesznek lefaragni a kapcsolódó infrastruktúra üzemeltetési költségéből, természetesen a RIM marketingosztályának alelnöke szerint ez erősen kétséges.


Kapcsolódó információ, hogy az említett készülék Európában elsőként november 8-tól az angol T-Mobile-nál lesz kapható, 500 fontos (158 ezer forintos) áron.

 


Dell Venue Pro specifikáció:


• GSM/GPRS/EDGE (850/900/1800/1900 MHz)
• HSDPA 7,2 Mbit, HSUPA 5,76 Mbps
• Wi-Fi 802.11b/g/n, Bluetooth 2.1
• A-GPS, digitális iránytű
• Fizikai QWERTY-billnetyűzet
• Érintőkijelző: kapacitív és multitouch, 4,1 col, 480×800 pixel
• Kamera: 5 megapixel, autofókusz
• 1 GHz-es Snapdragon CPU, 512 MB RAM
• 8 GB háttértár
• Microsoft Windows Phone 7 OS
• Akkumulátor: 1400 mAh
• Méretek: 121,6 × 64,4 × 14,9 mm
• Tömeg: 191 gramm

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.