Hirdetés

Divatot teremtett az Apple, újabb gyártó hagyja ki a töltőt a csomagból



|

A Xiaomi vadonatúj mobilja mellé sem jár majd ez tartozék a jövőben.

Hirdetés

Az Apple idén nemcsak az új telefonjai kapcsán eszközölt változtatásokat, hanem még a készülékekhez járó kiegészítők esetében is, ugyanis az ősszel debütált iPhone 12-esek mellé már nem került fülhallgató és töltő sem a dobozokba. Sokan ki is akadtak a megszokott tartozékok hiánya miatt, viszont akadtak szép számmal olyanok is, akiket egyáltalán nem tántorított el mindez a vásárlástól, és a jelek szerint egy újabb jól ismert gyártó követi az almás cég példáját.

Hirdetés

Hivatalosan is megerősítették ugyanis, hogy a december 28-án debütáló Xiaomi Mi 11 mellé sem kapnak a vásárlók töltőt a boltban, ezt pedig nem más, mint a vállalat elnöke közölte. Lei Jun többek között a környezetvédelemmel indokolta a lépést (ahogy annak idején az Apple is), de állítása szerint tisztában vannak azzal, hogy nem mindenki örül majd ennek a döntésnek.

Egyébként a bejelentéssel párhuzamosan megleshettük a szóban forgó mobil dobozát is, ami egy elég lapos téglatestet formáz, és minden bizonnyal kisebb is, mint amekkora töltővel együtt lenne. Érdeklődve várjuk, hogy melyik gyártó lép következőnek erre az ösvényre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.