Hirdetés

Egy amerikai állam már megszavazta a TikTok betiltását, ez pedig komoly változásokat hozhat



|

Az Egyesült Államok kormányában már jó ideje vita tárgyát képzi a TikTok jelenléte az országban, viszont Montana állam most hivatalosan is betiltotta az alkalmazást.

Hirdetés

Hiába dominálja jelenleg a közösségi platformok piacát a TikTok, így is nagyon szorult helyzetben van az alkalmazást üzemeltető ByteDance, ugyanis a platform évek óta az Egyesült Államok kormányának célkeresztjébe került,  sokan kampányolnak azért, hogy lehetőleg az egész országban betiltsák az alkalmazást.

A tiltás iránti érdeklődésnek persze nem üzleti oka van, hanem sokkal inkább politikai: mivel a ByteDance egy kínai cég, sokan úgy vélik, hogy a platform kötődik a kínai kormányhoz, ezáltal pedig komoly nemzetbiztonsági kockázatot látnak abban, hogy engedjék a cég nemzetközi tevékenységét, és feltehetően privát adatok kiszipkázását külföldi felhasználókon keresztül.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt a cég vezérigazgatója, Shou Zi Chew lehetőséget kapott arra, hogy megvédje a platformot az amerikai kormány előtt, látszólag nem sikerült őket meggyőzni, ugyanis Montana állam nemrég döntő többséggel szavazta meg a TikTok betiltását az egész állam területén. A törvény szerint a tiltás 2024-től lépne életbe és tízezer dollár büntetést szabnának ki a ByteDance-nek vagy az érintett app store-nak, ami azt jelenti, hogy a Google és az Apple is érintett lehet minden ilyen ügyben.

Míg sokan támogatják a TikTok megszüntetését, nem mindenki ért egyet abban, hogy ez az egész tényleg csak a kínai videóplatformról szólna: a TikTok tiltása mögötti konkrét törvénytervezet a RESTRICT Act nevet viseli és lényege, hogy a technológiára épülő biztonsági veszélyektől védje meg az amerikai állampolgárokat. A tervezet lényege, hogy a kormány korlátozásokat vezethet be bármilyen technológia ellen, amelyik a kormány által ellenségesnek kinevezett ország fennhatósága alá tartozik.

Egyelőre nagyon sok kritika éri ezt a tervezetet, sokan azzal ellenérvelnek, hogy a megfogalmazása van elég általános ahhoz, hogy olyan végfelhasználókat is érintsen, akik VPN-t használnak, illetve elég laza ahhoz, hogy túl sok irányítást adjon a kormánynak a kommunikációs csatornák fölött, mások pedig arra következtettek, hogy jelen formájában kifejezetten sérti a szólásszabadságot.

Összességében ez elég bonyolult témakör, de ha több állam is követi Montana példáját, annak minden bizonnyal nagy hatása lesz arra, ahogyan az internet jelenleg működik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.