Hirdetés

Egy csapat bemutatta, milyen lehet a várhatóan idén érkező iPhone 13



|

Elég ütős koncepciós videót rakott össze a ConceptsiPhone brigádja.

Hirdetés

Valószínűleg nem lesz túl nagy meglepetés, ha idén az Apple bemutatja az iPhone-ok következő generációját, amiről korábban elég sok hír szólt már, és még szivárgások is akadtak, de a hivatalos bemutató még várat magára.

Persze ez nem igazán jelent akadályt a koncepciós anyagokkal foglalkozó csapatok számára, és így a ConceptsiPhone hozott is nekünk egy videót, amiben megmutatták, ők hogyan képzelik el az új készülékeket.

Hirdetés

A srácok egy egészen korrekt bemutatót töltöttek fel a YouTube-ra, ami kis túlzással akár még hivatalos anyagnak is elmenne, de persze fontos kiemelni, hogy pusztán koncepciókról van szó, tehát az Apple készülékei jó eséllyel másmilyenek lesznek. Persze az sem kizárt, hogy végül tényleg kisebb notchcsal, illetve meglepően élénk színekben kerülnek majd a boltok polcaira az új iPhone-ok, pont úgy, ahogy a ConceptsiPhone megálmodta.

Egyelőre leginkább a korábbi hírek és szivárgásokra lehet csak támaszkodni a 2021-es modelleket illetően, de talán már nem kell annyira sokat várni, hogy az Apple hivatalosan is elénk tárja az új szériát.

Nektek mennyire jönnek be a fenti videóban látott készülékek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.