Hirdetés

Ekkor mutatkozhat be a következő Sony Xperia mobil



|

A jelek szerint a dátum már ismert, de a pontos részletekre egyelőre még várnunk kell.

Hirdetés

Sokféle műszaki cikkel van jelen a piacon a Sony, elég csak például a remek konzoljaira vagy éppen a Bravia TV-kre gondolni. Ugyan a japán óriás már régóta gyárt okostelefonokat is a japán óriás, ezen a téren azért nem igazán számít piacvezetőnek, viszont ennek ellenére az Xperia brand él és virul, és nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan, még áprilisban fontos bejelentésnek lehetünk szemtanúi a mobilos vonalat illetően.

A Sony Xperia YouTube-csatornáján lévő banner ugyanis elárulta, hogy április 14-én, magyar idő szerint 9 óra 30 perckor vadonatúj Xperiát fog bejelenteni a csapat. Habár ezeket leszámítva nem igazán kaptunk más érdemi információt, azért lehet már tippelni, hogy mivel készülhet a japán vállalat.

Hirdetés

Egy ideje például már pletykálnak egy esetleges új flagship, az Xperia 1 III érkezéséről, de az sem kizárt, hogy visszatér az Xperia Compact, ami az iPhone Mini androidos versenytársa lehet majd.

Az is megeshet, hogy az Xperia 5 vagy az Xperia 10 kap új verziót, de a legvalószínűbbnek mégis az előbb említett flagship bejelentése tűnik. A banneren lévő szöveg alapján is gyanítható, hogy csak egyetlen produktumot leplez majd le a Sony, így mindenképp az tűnik logikusnak, hogy a bejelentett eszköz valami nagy dobás lesz.

Akad köztetek olyan, akinek Xperia telefon lapul a zsebében?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.