Hirdetés

Elhibázták a Galaxy Note 7 visszahívását, csúszik a Galaxy S8 fejlesztése



|

Elsiette a Galaxy Note 7 visszahívását a Samsung, még mindig nem tudni, hogy mi a gond.

Hirdetés

A The Wall Street Journal jelentése szerint a Samsung óriási hibát követett el, amikor először visszahívta a Galaxy Note 7-et. A lap értesülései szerint a gyártónak nem volt konkrét bizonyítéka arra vonatkozóan, hogy tényleg a Samsung SDI által gyártott akkumulátorokkal van baj. 

Hirdetés

A Samsung vezetői állítólag olyan röntgenfelvételeket kaptak kézhez, amelyek azt mutatták, hogy egyes Galaxy Note 7-akkuk kiállnak a készülék házából. Az ATL akkuival ilyen nem fordult elő, ezért úgy vélték, az akku a hibás az eszközök 70 százalékában. 

A második hullám azonban ugyanattól a problémától szenvedett, így nyilvánvalóvá vált, hogy más gond is van. A Samsung most is vizsgálja az ügyet, és elképzelhető, hogy az alaplappal vagy az akkut vezérlő szoftverrel van probléma. Egy másik feltevés szerint a ház túl kicsi volt az akkunak. 

A Samsung szeretne az ügy végére járni - és minden Galaxy Note 7-et visszaszerezni -, emiatt pedig két héttel elcsúsztatták a Galaxy S8 fejlesztését. Azt nem tudni, hogy a bemutató is csúszik-e, de a rendezvényt már február 26-ra bejelentette a gyártó, rögtön az MWC 2017 előttre. 

A visszahívás 5 milliárd dollárba kerül a Samsungnak, a tőzsdén a cég értékéből 20 milliárd dollár úszott el. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.