Hirdetés

Elhunyt Steve Jobs - gyászolnak a legnagyobbak



|

Az Apple egyik társalapítója, és volt vezérigazgatója 56 éves korában távozott.

Hirdetés

Pár órája az almás cég hivatalosan is bejelentette, hogy a legendás Steve Jobs tegnap örök nyugalomra tért. Nem tudni, hogy az Apple társalapítójának halálához egész pontosan mi vezetett, de 2004-ben hasnyálmirigyrákkal műtötték, 2008-ban pedig májátültetésen is átesett. A cégnél betöltött vezérigazgatói posztjáról hivatalosan augusztus végén mondott le, bár Tim Cook már korábban is számos alkalommal helyettesítette főnökét annak egészségügyi szabadságai alatt.

 

 


A bejelentésre mostanra számos fontos személy és vállalat reagált: Barack Obama szerint Jobs a jelenkori amerikai feltalálók egyik legnagyobbika volt, aki elég bátor volt a többiektől eltérő módon gondolkodni, rendíthetetlenül hitt abban, hogy képes megváltoztatni a világot, és elég tehetséges volt ennek a kivitelezéséhez is.


Természetesen a Samsung is elásta egy pillanatra a csatabárdot, a vállalat szóvivője szerint Jobs „innovatív szellemére, és jelentős teljesítményeire mindig emlékeznek fognak szerte a világon". Megemlítendő, hogy az Apple cupertino-i alkalmazottjainak tegnap nem csak a volt vezetőjük halála miatt volt őrült napjuk, de egy darabig még utcára sem mehettek ki, hiszen egy közeli bánya alkalmazottja lövöldözni kezdett, az ámokfutása során három embert megölt, hetet pedig megsebesített.

 

Gyászol az IT világ

 

A rememberingsteve@apple.com címre írva bárki részvétét fejezheti ki. Sok híresség, cégvezető, művész és politikus már pár mondatban meg is emlékezett Jobs tragikus haláláról. A család hivatalos közleményében leírja, hogy Steve otthon hunyt el, szerettei körében, békésen távozott. „Köszönjük mindenkinek, aki imádkozott érte betegsége alatt, és hálásak vagyunk a sok támogatásért, kedves szóért, tudjuk, sokan gyászolnak most velünk” - teszik hozzá.

Ronald Wayne, az Apple társalapítója szerint Steve egy igazi egyéniség volt, aki nagyon fog hiányozni. Barack Obama pedig megdöbbenését fejezte ki az Apple vezér halálhíre kapcsán, hozzátéve: a világ egy igazi látnokot vesztett el. „Steve gyakran mondta, hogy minden napját úgy élte, mintha az az utolsó lenne. Ennek köszönhetjük a technológiát alapjaiban megváltoztató eredményeit, életünk átalakulását” - tette hozzá az amerikai elnök.

Bill Gates arról mesélt, hogy 30 évvel ezelőtt találkozott és dolgozott együtt Jobs-szal, barátok és egymást inspiráló versenytársak is voltak életük jelentős részében. „Nekünk, akiknek volt szerencsénk együtt dolgozni vele, mindig is nagy megtiszteltetés lesz a közös múlt. Nagyon fog hiányozni” - tette hozzá a Microsoft első embere.

Mark Zuckerberg számára Steve Jobs egy mentor és barát is volt egyben. „Köszönöm, hogy megmutattad, hogy amit építesz, az megváltoztathatja a világot” - teszi hozzá a Facebook kitalálója.

Bob Iger, a Disney vezérigazgatója szerint Jobs halálhíre azért nagy tragédia, mert sikerei ellenére eddig úgy tűnt, hogy csak most indul be igazán, kreativitása pedig valódi örökség a világ számára. Rupert Murdoch kijelentette: Steve Jobs volt generációjának legnagyobb cégvezetője. Steven Spielberg egyenesen Thomas Edisonhoz hasonlította az Apple első emberének munkásságát, „aki a világot az emberek tenyerébe helyezte”.

John Lasseter és Ed Catmull a Pixar nevében adott ki nyilatkozatot, amelyben Jobsot egy valódi látnoknak nevezik, aki már akkor látta a fantáziát cégükben, amikor még ők maguk sem. Az ő bíztatásának köszönhetik mai sikereiket, mert ő azt mondogatta mindig: „csak csináljátok nagyszerűen”. Ezt tette ő is - minden nap.

 

Nyugodj békében Steve Jobs!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.