Hirdetés

Elop: szándékosan fektettünk túl sokat a Lumiákba

|

A finnek valószínűleg zsigerből ki fognak akadni az úriember legújabb interjúján.

Hirdetés

A Nokia múlt héten bemutatott Lumia okostelefonjai határozottan jó benyomást keltettek, különösen a négymagos processzorú és 6 colos érintőkijelzőjű 1520 modell alapján úgy tűnik, hogy a Windows Phone végül csak képes lehet felvenni a harcot az Androiddal és iOS-szel. A platformot komolyan vehető piaci szereplővé avanzsált gyártó mobilos üzletága a jövő év első felében szinte biztosan a Microsofthoz fog kerülni, így a redmondiak arathatják le a munka gyümölcsét.

Hirdetés


A téma meglehetősen kényes a finnek számára, hiszen a Microsoft látszólag a nemzeti büszkeség kategóriába tartozó Nokiával végeztette el a Windows Phone versenyképességi tesztjét; a sikeres hardverfejlesztések, a Windows Phone 8 felső kategóriás eszközökön való használhatóvá válása, továbbá a cég bankszámláját lefosztó befektetések után pedig most relatíve apró pénzért megveszik a gyártót.


A finn közhangulaton nem fog javítani, hogy Stephen Elop a The Hindu napilapnak adott interjújában kendőzetlenül elmondta, hogy a racionálisnál jelentősen többet fektettek a Windows Phone-ba, amely célja a rendszer térképre helyezése volt. Természetesen a platform használatának eldöntése után annak sikerre vitele a Nokia alapvető érdeke volt, ám az egyes kritikusai által a kinevezésétől fogva trójai lónak tartott úriember valószínűleg most sem javított sokat a finnországi megítélésén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.