Hirdetés

Érdemes lesz bekapcsolni az Android 12 egyik rejtett üzemmódját, ha sokat játszol a mobilodon



|

Úgy tűnik, hogy a még tesztfázisban lévő operációs rendszer hoz majd egy elég ütős újdonságot a gamerek számára.

Hirdetés

Hivatalosan még nem jelent meg, de már elérhető az Android 12 operációs rendszer bétaverziója, amit a Google Pixel mobilokon és más eszközökön is lehet már próbálgatni.

Úgy tűnik, hogy valaki alaposan bele is ásta magát a szoftverbe, ugyanis a hírek szerint van egy olyan üzemmód, ami némileg könnyebbé teheti a mobilos játékosok életét, azonban a Google valamilyen oknál fogva nem verte túl nagy dobra a létezését.

Hirdetés

Az angolul Game mode-nak nevezett apróságot bekapcsolva láthatóvá válik, hogy az éppen pörgetett játék hány fps-sel fut, és elvileg még olyan opciókat is kapunk, amelyekkel optimalizálhatjuk a játékélményt. Sőt, a funkciót használva könnyebben készíthetünk felvételeket a játékmenetről, és akár még a streamelésben is segítséget nyújthat.

A Google egyébként nem is tette túl optimális helyre a Game mode-ot, ugyanis az opció a Digital Wellbeing nevű, a digitális jóléthez kapcsolódó menüben található meg. Persze megeshet, hogy a dolog még erősen fejlesztés alatt áll, ezért nem kapott túl nagy figyelmet, és az sem kizárt, hogy a gyártó részletezi majd később a működését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.