Hirdetés

Ez az iPhone egy tó alján is túlélt egy évet



|

A megtalált iPhone 4 a zord körülmények ellenére bekapcsolt.

Hirdetés

Az iPhone 7 és 7 Plus már egész jól bírják a vizet, azonban az Apple korábbi telefonjait óvni kellett az effajta veszélytől. 

Hirdetés

Michael Guntrum még 2015. márciusában hagyta el az iPhone 4-es okostelefonját, amikor az jéghorgászat közben a kivágott lyukon keresztül a tóba esett. 

Végül a tó kiszáradt, Daniel Kalgram pedig később úgy érezte, kincsvadászatra kell indulnia. A fémdetektora végül a sár alatt talált valamit - kiderült, hogy pont a fentebb említett iPhone 4-et. 

Miután két napig rizsben pihent és száradt a készülék, majd töltőre került, döbbenetes módon bekapcsolt. Bár a kijelzőt megviselte a bő egy év a jeges tóban, a tulajdonos adatait hamar sikerült kideríteni. 

A tulajdonos természetesen megdöbbent, hogy előkerült a készüléke, amelyet rövid időn belül fel is adtak neki. 

Mi menthette meg az iPhone 4-et? Valószínűleg az Otterbox tok - mint tudjuk, a márka igen strapabíró megoldásokat kínál. Pedig ez a konkrét tok nem volt vízálló. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.