Hirdetés

Ezért sereghajtók a Microsoft Lumia készülékei



|

A redmondiak hardveresen nem tartják a lépést az androidos vetélytársakkal.

Hirdetés

A Microsoft jelenleg is egy nagy átállás közepén van, aminek keretében a Nokia nevet örökre elfelejtik, és Lumia márkával igyekeznek felhasználókat szerezni maguknak az okostelefonok piacán. A következő hónapokban újabb készülékekre számíthatunk tőlük, de amennyire tudni lehet, ezúttal is a szektor alját és legfeljebb a középkategóriát célozzák meg. 

Hirdetés

Ezzel önmagában nem is lenne baj, hiszen a Windows Phone rendszereket jól optimalizálta a Microsoft, így egy gyengébb készüléken, kevés pénzért is használhatóak maradnak. Persze olyan funkciók itt is akadnak, amik csak a zászlóshajóknak járnak, mint például a PureView kamerák vagy a nagyfelbontású kijelzők, de e nélkül nehéz is lenne megkülönböztetni az alsót a felsőkategóriától. 

Az viszont sokkal inkább problémás, hogy a Microsoft zászlóshajói nem tesznek le olyan új technológiákat az asztalra, amelyek hallatán a vásárlók az asztalra csapnának, és androidos csúcskészülék helyett windowsos mobilért rohannának a boltokba. A cél pedig pont ez lenne, elvégre az iOS közönsége nincs elérhető közelségben a redmondiak számára, a BlackBerrytől pedig már nincs mit elvenni. 

 

A Lumia 535

 

Windows vs. Android

A vásárlók közül sokan a készülék tudását nézik meg elsőnek, és csak utána az árát és a külsejét. Ezek az emberek jövőbe mutató technológiákat és a lehető legjobb dolgokat várják el egy csúcskészüléktől. A Microsoft azonban eddig egyszer sem járt élen ilyen téren, általában régebbi alkatrészekből dolgoztak, és a PureView kameratechnológiát kivéve nem volt igazából technológiai pozitívumuk. 

Emiatt persze a gyakorlatban nincsenek olyan nagy hátrányban a felhasználók, hiszen a processzorok közötti különbség mindennapos használatban kevésbé szembetűnő, inkább csak a teszteken jön ki a különbség. A Windows Phone optimalizáltsága pedig eleve sokat számít a mindennapos használatban. 

 

Csempék

 

Hiába azonban a közel azonos teljesítmény, ha a vásárlók a pénzükért olyat is kaphatnak, amiről látták, hallották, hogy jobb, gyorsabb, újabb, erősebb. Aki egy androidos csúcskészülékről váltana Windows Phone-ra, az nagy különbségeket tapasztalhat hardveresen, ráadásul Android-fronton manapság nagy divat a Quad HD-s kijelző, ami akár hajlított is lehet. Ha ugyanezt a Microsoft is felmutatná, akkor biztosan többen fontolnák meg a Windowst mobilos társnak is. 

A Lumia azonban egyelőre az alsó- és a középkategóriát célozza, a csúcskészülékeik pedig papíron nem érnek fel az androidos zászlóshajókhoz. 

 

Lassúak

Természetesen ahány vásárló, annyi féle igény és értékelés, azonban ahogy már említettük, a legtöbben szeretik a lehető legjobbat és legújabbat kapni a pénzükért. Emiatt pedig nem is feltétlen a teljesítmény a lényeg a Lumiánál, hanem az, hogy tartsa a lépést a konkurenciával. A konkurencia pedig az Android, a robotos platform, ami jelenleg igen komoly tere a technológiai fejlődésnek. 

 

Még nem mindenki számára vonzó alternatíva

 

A másik oldalról az is igaz persze, hogy a Microsoft részesedése még mindig nagyon alacsony mobilfronton, és az is egy stratégia, hogy nem a felsőkategóriában akarnak hódítani. Hosszabb távon azonban elengedhetetlen, hogy ott is az élmezőnyben mozogjanak, a legjobb újdonságokat és ötleteket becsomagolva egy Lumiába. Ez a felhasználóknak is jó lenne, elvégre az Android és az iOS mellé a felsőosztályban is lenne még egy alternatívájuk. A következő fél évben érkező készülékek és a Windows 10 valószínűleg vízválasztónak bizonyulnak majd. 

 

Ti örülnétek, ha a Microsoft erősebb és nagyra törőbb Lumiákat is a piacra dobna?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.