Hirdetés

Félmillió PlayBookot adott el a RIM



|

A vállalat szerint csúszni fog a tablet HSPA+, LTE, és WiMAX modemekkel ellátott verzióinak piacra kerülése.

Hirdetés

A kanadai gyártó nemrég nyilvánosságra hozta az idei első üzleti negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését. A számok ugyan nem túl biztatóak, de összességében meglehetősen szép profitot termelt a cég, hiszen a dokumentum szerint három hónap alatt 13,2 millió okostelefont, és körülbelül félmillió PlayBook táblagépet értékesített a RIM.

 

 


A május 28-ával véget ért negyedévben a cég 4,9 milliárd dolláros bevételt ért el, amely 12 százalékkal alacsonyabb az előző, míg 16 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti negyedévekhez képest. A nettó profit 695 millió dollárra rúgott, amely nem csak az előző negyedév 934, hanem az egy évvel ezelőtti 768 milliójához képest is komoly csökkenés.


A negatív eredmények miatt a cég hamarosan átfogó „költségoptimalizálási programba" fog kezdeni, amely magával vonja a munkavállalók egy részének elbocsátását. A RIM előrejelzései szerint ettől függetlenül a második üzleti negyedévtől sem kell majd csodát várni, ám az év hátralévő részében piacra kerülő új termékek - konkrétan az új okostelefonok, és a „4G-s" PlayBook - vélhetően kiköszörülik majd a csorbát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.