Hirdetés

Hallgatózni kezd a Facebook mobilos kliense



|

Egyelőre csak az USA-ban válik elérhetővé a hangfelismerő funkcionalitás.

Hirdetés

Szerdai tájékoztatása alapján a Facebook újabb vélhetően sokakból ellenérzéseket kiváltani képes funkcionalitást készül kiereszteni a palackból, amellyel a közösségi szolgáltatás Android és iOS rendszerű mobilos kliensei képessé válnak meghatározni az állapotfrissítés írása során a háttérben szóló zenéket, filmeket és sorozatokat. A felismert tartalmak hozzácsaphatóak lesznek az állapotfrissítéshez, zenék esetén az ismerősök akár bele is hallgathatnak majd az adott dalba.
 

Hirdetés


Természetesen a Facebook tájékoztatásában hangsúlyos szerepet kapott, hogy az elkövetkező hetekben elsőként csak az Egyesült Államokban elérhetővé váló új lehetőség használata teljesen opcionális, továbbá a rendszer nem ismeri fel és tárolja a hallgatózás közben elkapott beszélgetéseket.


A közösségi szolgáltatás által használt hangfelismerő rendszer a Shazam módjára működik: a készülékek mikrofonjával 30 másodperces mintát vesz, majd annak „ujjlenyomatát” megpróbálja megfeleltetni az adatbázisában felhalmozott hangminták lenyomatainak.


(Forrás: Facebook)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.