Hirdetés

Hamarosan bemutatkozik az Oppo hajtogatható telefonja



|

A kínai gyártó újabb innovatív megoldást villantott, hamarosan kiderülnek a készülék technikai részletei is.

Hirdetés

Az Oppo a mobilpiac egyik leggyorsabban feltörekvő szereplője, ezt pedig leginkább annak köszönheti a kínai vállalat, hogy számos kreatív megoldás fejlesztésén dolgozik évek óta. Idén már feltekerhető kijelzős telefont, dupla kijelzős szabadalmat, illetve kijelző alatti szelfikamerát is bemutatott a vállalat.

A cég legújabb terméke az Oppo Find N, egy összehajtható kijelzős okostelefon, amelynek részleteit az Oppo Inno Day konferencián ismerhetjük meg.

Hirdetés

Az Oppo hivatalos közleményben elmondta, hogy a vállalat több mint négy éve végez kutatásokat és fejlesztéseket az új összehajtható kijelzős készüléket illetően, és eddig már hat prototípust teszteltek a mérnökök. A Find N-t úgy tervezték, hogy ne csak jó teljesítményt nyújtson, hanem ideális méretekkel és súllyal rendelkezzen, illetve könnyű legyen használni kinyitott és összecsukott állapotban is. Hangsúlyos volt a képernyő fejlesztése is, ugyanis a mérnökök törekedtek arra, hogy az minél tartósabb legyen, jól ellenálljon a gyakori hajtogatásnak.

A Oppo egyelőre egy rövid teaser videón mutatta be a telefont.

Egyes szivárogtatások alapján a Find N dizájnja erősen hajaz a Samsung Galaxy Z Fold3-ra, háromlencsés kameraszigettel rendelkezik, illetve fehér, sötétszürke, fekete és lila színekben lesz majd megvásárolható. A hivatalos részletekre már nem kell sokáig várni, az Oppo Inno Day december 15-én kerül megrendezésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.