Hirdetés

Harman hangzással újíthat a Galaxy S9



|

A Samsungnak időre van szüksége, ezért a Harman csúcskategóriás audiotechnológiája csak a 2018-as Samsung Galaxy S zászlóshajóban debütál.

Hirdetés

Egy ideje a figyelem középpontjába került a Samsung Galaxy S8, a felhasználók elkápráztatására pedig jó megoldás lenne, ha a nemrég felvásárolt Harman csúcskategóriás audiotechnológiáját is bevetnék a következő csúcsmodellben. 

Hirdetés

Egy dél-koreai Samsung sajtókonferencia alapján azonban erre még várni kell. A Samsungnak időre van szüksége, ezért a 8 milliárd dolláros felvásárlásból a Galaxy S széria leghamarabb 2018-ban, a Galaxy S9 formájában profitálhat. 

A Samsung körültekintően fogalmazott, és azt mondta, hogy amennyiben átveszik a Harman audiotechnológiát a Galaxy S sorozat számára, akkor az első erre építő modell 2018-ban jelenhet meg

A felsőkategóriás hangrendszerek világában jól ismert név a Harman, amely az autós ágazatban is nagy márkának számít. A Samsung nem akar aktívabb lenni az autós szektorban, azonban az IoT-ágaztot felpörgetné. 

A Samsung ígérete szerint a Harmant nem olvasztják be, önálló és független márka marad a felvásárlás lezárulását követően is. A Harman International Industries több mint 20 márkával van jelen a piacon - az ismertebbek közé tartozik az AKG és a JBL is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.