Hirdetés

Három új Walkmannel rukkolt elő a Sony



|

Elsősorban az igényes hangzást előnyben részesítőket célozzák a japánok.

Hirdetés

A Sony tegnap három új hordozható médialejátszóval bővítette a Walkman szériát, a gyártó új csúcsmodellje a felső képen látható AWZ-A860. Az egységet főként a minőségi hangzásjavító megoldásai emelik ki a mezőnyből, hiszen támogatja a Sony összefoglaló néven Clear Audio névre hallgató technikáit, ráadásul S-Master digitális erősítő is került a kütyübe.

 

Sony Walkman NWZ-A860
Sony Walkman NWZ-A860

 


Társaihoz hasonlóan az AWZ-A860 is szeptemberben kerülhet a boltok polcaira, a 2,8 colos / 400×240 pixeles érintőkijelzővel szerelt készülékkel Bluetooth segítségével akár zenét is lehet streamelni a kompatibilis eszközökre. A 8 gigás modell ajánlott kiskereskedelmi ára 180 dollár (34 ezer forint), míg a 16 gigás olyan 220 dollár (42 ezer forint) körüli összegért lesz megvásárolható.


A második képen a középkategóriás NWZ-S760BT látható, amely tudásban megegyezik a fenti modellel, ám az árának leszorítása érdekében a 2 colosra zsugorodott, 320×240 pixeles kijelzője nem érintős. A 8 GB-os háttértárral szerelt modell elvileg 150 dollárba (28 ezer forintba) fog kerülni.

 

Sony Walkman NWZ-S760BT
Sony Walkman NWZ-S760BT

 


Végül megemlítendő még belépőkategóriás NWZ-E460 is, amely külsőre teljesen megegyezik az S760BT-vel, ám a gyártó mérnökei eltávolították belőle a Bluetooth egységet, és nem támogatja az S-Mastert sem. A médialejátszó 4/8/16 gigabájtos háttértárakkal lesz elérhető, ilyen sorrendben 80/90/110 dollár (15/17/21 ezer forint) az ajánlott végfelhasználói áruk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.