Hirdetés

Hivatalos a vízálló Apple Watch Series 2



|

Konkrétan az úszás során nyújtott teljesítmény is mérhető az okosórával.

Hirdetés

Magyar idő szerint szerda este 7 órakor megkezdődött az Apple idei utolsó nagy sajtóeseménye. Hangulatfokozási célból a vállalat az új iPhone mobilok bejelentését hagyta a konferencia végére, azonban valamivel persze el kellett ütni az időt, így többek bemutatta például a második generációs okosóráját is.


Hirdetés


A hivatalos megnevezése Apple Watch Series 2, és jó néhány újdonságot hoz az elődjéhez képest. A legfontosabb újítást a teljes vízállóság jelenti, ezt ráadásul olyan komolyan vette a cég, hogy a beépített fitneszalkalmazásában már az úszás során nyújtott teljesítmény is követhető az okosórával; papíron 50 méter mélységig vízálló a termék. A házának egyetlen nyitott részét a hangszórónyílás képezi, ám az Apple szerint nem kell aggódni a beázás miatt, ugyanis "intelligensen" kifolyik belőle a víz.



Természetesen a belbecs tekintetében is történtek előrelépések. Az első generációs órához képest gyorsabbá vált a kétmagos processzora, a grafikus alrendszerének teljesítménye megduplázódott. A kijelző fényereje szintén kétszeresére nőtt, így a Watch Series 2 az Apple első olyan eszköze, amelyben 1000 nit fényerőre képes megjelenítő kapott helyet. Fontos még, hogy az új okosórában beépített GPS is található, így sétakor vagy futáskor nem kell iPhone-t párosítani hozzá a követési funkció működéséhez. Végül megemlítendő, hogy az új okosóra fehér színben is kapható lesz.



A termék bejelentése ellenére az Apple nem fogja kidobni az első generációs okosóráját: frissíti a második generációs modell lapkakészletével, és átnevezi Watch Series 1-re. A Series 1 okosóra 269 dollárba fog kerülni, míg a Series 2 modell 369 dollárnál kezdődik majd. A modellek előrendelése 2016. szeptember 9-én, a bolti forgalmazásuk pedig 2016. szeptember 16-án indul.


(Forrás: 9to5Google)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.