Hirdetés

Hogyan növeljük a telefonunk üzemidejét



|

Még csak dél van, de a telefonunk mindjárt lemerül? Mindenkivel előfordult már hasonló, ezért érdemes időben felkészülni a váratlan helyzetekre.

Hirdetés

Miközben a telefonjaink teljesítménye fokozatosan nő, a méretük ezzel együtt rohamos tempóban csökken, így a bennük található akkumulátorok mérete és kapacitása is folyamatosan korlátokba ütközik. Persze a mai akksik már jóval többet bírnak, mint a 10 évvel ezelőtti modellek, akkoriban azonban közel sem fogyasztottak ennyit a telefonok, így egy hétig kényelmesen tudtuk használni a készüléket anélkül, hogy töltenünk kellett volna. Ma már annak is örül az ember, ha az egész napos használat után este még úgy ér haza, hogy van valamennyi szufla a mobiljában. Összegyűjtöttük a legjobb megoldásokat, amelyekkel kitolhatjuk egy kicsit a kritikus üzemidőt. 

Hirdetés

Akkumulátoros tok

Ha egyébként is tokban tartjuk a telefonunkat, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha választunk egy akkumulátoros tokot, amely pontosan azt tudja, amit a neve is mutat. Ezek a tokok jóval vastagabbak a hétköznapi társaiknál, ami érthető is, hiszen a masszív hátsó borítás alatt egy igencsak combos, általában 3000 mAh körüli teljesítménnyel bíró akkumulátor lapul. A tok felhelyezésével azonnal csatlakoztattuk is a töltőt, így nincs más dolgunk, mint a szükség órájában megnyomni a gombot, és már töltjük is a telefont.

Ez a megoldás  gyakorlatilag ugyanannak felel meg, mintha magunkkal vinnénk egy külön akkumulátort, azonban nem kell valami extrát cipelnünk, kábelekkel vacakolnunk, sőt, a tokot a telefonnal együtt tölthetjük. Gyakorlatilag a készülék szerves részévé válik. A legismertebb gyártó a Mophie, akik kifejezetten minőségi darabokat gyártanak nem csak teljesítményre, hanem kinézetre is, ráadásul a tokok nem csak különböző iPhone-okkal, hanem sok Androidos készülékkel is kompatibilisek.

 

 

Utángyártott pótakkumulátor

Sajnos egyre több gyártó dob piacra alumínium unibody házzal vagy üveg hátlappal megáldott készülékeket, amelyekben nincs lehetőségünk kicserélni az akkumulátort. Ha ez a helyzet, akkor kénytelenek vagyunk az előző megoldáshoz folyamodni, de ha mondjuk történetesen egy Samsungot használunk, akkor egy tartalék akkumulátor mindig jó szolgálatot tehet. Ezeken a készülékeken egyszerűen lepattintjuk a műanyag hátlapot, majd behelyezzük az új akksit, amely általában valamivel nagyobb a gyári darabnál, ezért egyedi hátlapot is kapunk hozzá, amely jól elrejti az energiaforrást.

 

 

Amennyiben emellett döntünk, érdemes az interneten keresgélni, ahol legegyszerűbben az "extended battery" kifejezést a saját telefonunk márkája után írva érhetjük el a kívánt hatást. Amazonon egy Galaxy S5 tartalék akkumulátort 40 dollár körül szerezhetünk be, amely a gyártó leírása szerint háromszor annyi ideig bírja, mint az eredeti darab. Akárcsak az akkumulátoros tok esetében, a készülékünk most is vastagabb lesz valamivel. Olcsó darabokat semmiképp se válasszunk, azok ugyanis gyakran meghibásodnak, ami a telefon végét is jelentheti.

 

 

Power Bank

Az egyik legnépszerűbb megoldás manapság a hordozható töltőállomás, amelynek köszönhetően nem kell megpiszkálnunk a telefont, sőt, extra tokot sem kell rácsúsztatnunk, egyszerűen csak csatlakoztatjuk a gyufásdoboznál alig nagyobb töltőt, és már áramlik is az extra energia. Egy ilyen power bankkel akár 3-4 alkalommal is feltölthetjük az akkumulátort attól függően, hogy mekkorát választunk, sőt, egyszerre több eszközt is csatlakoztathatunk, ha másnak is szüksége van segítségre.

 

 

Persze ennek is megvan a hátulütője. Egyrészt egy extra kütyüt kell magunkkal cipelnünk, így nem csak extra helyet foglal, de annak is nagyobb az esélye, hogy elhagyjuk valahol. A kábel miatt egy szűkebb zsebben már nem igazán megoldható, hogy menet közben töltsük a telefont, a power banket pedig természetesen külön kell töltenünk, nem megy egyszerre, mint az akkumulátoros tok esetében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.