Hirdetés

Hoppon maradt a Google a Nortel aukcióján



|

A versenytársak által létrehozott konzorcium elhalászta a cég elől a létfontosságú szabadalmakat.

Hirdetés

A keresővállalat még április elején jelentette be, hogy 900 millió dolláros ajánlatot tett a csődeljárás alatt álló Nortel Networks eladásra kínált szabadalmaira. A kanadai telekommunikációs vállalat szellemi tulajdonai kulcsfontosságúak lettek volna a Google számára saját maguk, és az Android operációs rendszert használó partnereik tárgyalóteremben való megvédése miatt.


A Mountain View-i cég végül nem érte el a célját, hiszen az utolsó pillanatban konzorciumot alakított az Apple, az Ericsson, a Microsoft, a RIM, az EMC, és a Sony, együttes erővel pedig 4,5 milliárd dollárt is ki tudtak fizetni a hatezernél is több szabadalomért.


Nem tudni pontosan, hogy a csoporton belül végül hogyan fogják elosztani a „zsákmányt", ám a hírek szerint az Apple tulajdonába kerül majd az összes LTE technológiához kapcsolódó szabadalom, plusz gazdagabbak lettek néhány Android ellen is felhasználható szellemi tulajdonnal - egyszerűen szólva a Google nagyobb bajban van, mint valaha.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.