Hirdetés

HTC Incredible S teszt: hihető történet



|

A HTC ebben a készülékben összegzi azt a tudást, ami az utóbbi években jellemezte: kifogástalan hardver, erős szoftver, de semmi komoly előre haladás.

Hirdetés

A tajvaniaknak sikerült elérniük azt, amihez a többi gyártónak több évre van szüksége: elkapatni a felhasználókat. A jóformán ismeretlen, eleinte csak unalmas, Windows Mobile-os készülékekkel foglalkozó cégből egy trendi, kapós készülékeket előállító, bizonyos (tech orientált, haladó gondolkodású) körökben rendkívül népszerű vállalat vált, amely a Desire-el feltette az i-re a pontot. Éppen ezért az idei MWC-re mindenki tűzijátékot, konfettit, és dupla magos processzorok özönét várta, helyette kaptunk egy korrekt, de haladónak semmiképpen sem nevezhető terméksort.

 

 

 

Az S-LCD kijelző akcióban... (a képekre kattintva galéria nyílik)

 

Ennek egyik része az S betűvel ellátott, frissített terméksor (Desire S, Incredible S, Wildfire S), valamint a Salsa és a ChaCha, amelyek dedikált Facebook gomb bevezetésével a fiatalokat célozzák, de egyben a HTC hívek haragját is sikerült (komolytalanságukkal?) kivívniuk. A barcelonai kiállítás óta persze csordogálnak a hírek a várt, technológiai újításokkal megpakolt modellekről (sőt, a HTC Sensation bejelentése éppen ma történt meg - a szerk.), de ezek csak később érkeznek, így foglalkozzunk most az egyik legérdekesebb, új mobillal.

 

Az europizált családtag

 

Az első hírek alapján azt hihettük, hogy az Incredible S nem jut el hozzánk, hiszen az előző verziója (Droid Incredible) csak az Egyesült Államokban, a Verizon szolgáltatónál jelent meg. Az idő múlásával azonban az is kiderült, hogy az öreg kontinens is részesül a jóból, olyannyira, hogy ez a modell érkezett meg elsőként a magyar piacra.

 

 

 

Elsőre semmi extra - visszafogottság, tartózkodás

 

Nehéz az Incredible S-t párba állítani bármelyik, a hazai piacon jelen lévő HTC-vel, hiszen előd nélküli modellről van szó. Jobb híján a Desire (később pedig a Desire HD) volt az összehasonlítási alap, már csak azért is, mert így lemérhető, hogy miként fejlődött a HTC mérnöki csapata. Az Incredible S ugyanis alig, pár milliméterrel nagyobb csak a Desire-nél, ami azért figyelemre méltó, mert a kijelző viszont 3,7-ről 4 hüvelykre nőtt. Tesztalanyunk másik meglepetése, hogy kifejezetten könnyű (csal fél grammal nehezebb a Desire-nél), de legalábbis annak tűnik ahhoz képest, amilyen robosztus a felépítése.

 

Ez egy igazi férfias darab: inaktív állapotban az előlap egy nagy fekete felület, és csak a felül lévő HTC felirat, illetve előlapi kamera jelzi, hogy hol van a fent és a lent. Akkor van csak könnyebb dolgunk, amikor éppen töltőn van a telefon, vagy kaptunk egy SMS-t, mivel a hangszóró rostélya közé elhelyezett állapotjelző is elárulja, hogy melyik a felső rész. A mobil menüjének kezeléséhez már nem kapunk hardveres gombot, vagy bármilyen trackpadet, amit a Desire és Legend tulajdonosok biztosan nehezen fognak megszokni, más esetében nem lesz vele különösebb gond. Az alul sorakozó home, menü, visszalépés, illetve keresés menüpontokat érintéssel vezérelhetjük, de mivel szinte tökéletes lett az érzékenység kalibrálása, soha nem ütöttünk félre, mindig pontosan azt és annyit nyomtunk, amennyit akartunk.

 

 

 

Ha a hátlapra tesszük le, az egész telefon a kamerán nyugszik

 

A készülék egyik legnagyobb látványossága is ide tartozik: ha elfordítjuk a telefont, akkor ezek az ikonok a képernyővel együtt szintén megfordulnak. Ezt egyébként úgy oldották meg, hogy minden egyes jelet kétszer rajzoltak meg LED-ek segítségével, így csak az lép működésbe (azaz világít), amelyik a pillanatnyi pozíciónak megfelel. Érdekes adalék, hogy az ikonok csak balra forgatáskor mozognak, fordulnak el, noha a Froyo már lehetővé teszi azt is, hogy jobbra forgassuk az adott képernyőképet.

 

A cikk folytatásához kattintson ide>>>

 

 

Indusztriál hátsó

 

Rendkívül látványosra, egyedire sikerült a hátlap dizájnja, amire szüksége is volt ennek a mobilnak. A finom tapintású (gumiszerű), ujjlenyomatokat nem gyűjtő felület középső része enyhén kidomborodik a síkból, olyan hatást keltve, mintha belülről egyfajta vákuumhatás miatt alakult volna ki. Az említett matt felület egyben azt is jelenti, hogy ha valami szennyeződés kerül rá, nehéz eltávolítani, de sokkal nagyobb előny az, hogy stabil tartást, jó fogást biztosít használójának. A (véletlenül, direkt?) SIM-kártyát formázó felület bal felső sarkába illesztették a kamera objektívjét, ami mellett sorakozik a két LED vaku, majd ezeket követi a külső hangszóró. A műanyag hátlap lefeszegetését az alsó, középső részen kell megkezdeni körmünk agresszív használatával, ami elsőre kicsit nehezen megy, de később már egész könnyen elboldogultunk vele. Ha ez megvan, csak ekkor férhetünk hozzá a memóriakártyához (8 GB a csomagban), sőt, a SIM cseréjéhez még az akkumulátort is el kell távolítani a helyéről.

 

 

 

Itt vannak az érdekes dolgok

 

Csatlakozók, egyéb kezelőszervek tekintetében semmi extrát, meglepőt nem kapunk: balra találjuk a védelem nélküli microUSB csatlakozót, felette a hangerő szabályozót, felül pedig a 3,5 mm-es jacket és a kellemetlenül vékonyra sikerült ki/bekapcsoló gombot. Jobbra ismét nincs semmi, ami azt is jelenti, hogy a HTC továbbra sem tartja fontosnak egy dedikált kameragomb elhelyezését ezen a fertályon (és semelyiken sem).

 

Fuss, Froyo, fuss!

 

A korábbi megrökönyödés egyik másik eleme az volt, hogy a HTC által bemutatott új mobilok egyike sem kapta meg az Android legfrissebb, Gingerbread verzióját (a hírek szerint ez valamikor idén nyáron meg fog történni). Pedig időközben az örökös későnek számító Sony Ericsson is összeszedte magát és már a 2.3-as kiadással látta el az ugyanott bemutatott készülékeit. A fanyalgásnak persze csak képletesen lehet helye, hiszen minden sirámot és problémát helyettesít a Sense (2.00) kezelőfelület jelenléte, ami viszont a mai napig versenyképes és még egyik gyártónak sem sikerült ennél összetettebb, de mégis használható kezelőfelületet alkotnia.

 

 

 

A 7, widgettel benépesíthető képernyő

 

Aki korábbi tesztjeinkben nem találkozott volna ezzel, azoknak röviden: a Sense a HTC megoldása arra, hogy az Android olyan felhasználói környezet legyen, ami egyszerre gyönyörködtet és a használatot is könnyebbé teszi. A tajvaniak mélyen belenyúltak a rendszerbe, egyedi ikonokat, widgeteket, felületmintázatokat hoztak létre és gyúrták össze mindezt olyan egységgé, ami szinte sehol nem feslik fel. A többi androidos mobilhoz hasonlóan itt is belakható, lapozható képernyőkön élhetjük virtuális életünket, amiknek felületét, ikonelrendezését megváltoztathatjuk, sőt, azt jellegzetes életvitelünkhöz is igazíthatjuk (scene, vagy jelenet).

 

A HTC rengeteg widgettel szolgál annak, akinek szüksége van erre, amit kiegészít egy sor egyedi alkalmazás és webes alapú megoldás is. A widgetekkel, parancsikonokkal, mappákkal úgy felvértezhetjük a készüléket, hogy egyetlen gombnyomással bárhova elérhetünk egy szempillantás alatt. Aki most azt mondja, hogy ilyen widgeteket bármikor le lehet tölteni a Marketről, annak igaza is van első körben, csak éppen ezek mind egy helyről érkeznek, grafikailag egységes képet alkotnak.

 

 

Tulajdonképpen mindent láttunk már korábban

 

Az alkalmazások egyrészt a megszokott Google körből kerülnek ki, vagyis a Maps, a YouTube kliens, a Keresés, a Naptár mind-mind olyan dolog, amit már PC-s környezetben is megszokhattunk, és egy gyors szinkronizálás után minden adat, feljegyzés, email megtalálható a mobilon. A telefon használatbavételekor máris megadhatjuk online közösségi életünk fontosabb fiókjait, így ahogy készek vagyunk a beállításokkal, máris potyognak be az ismerősök Facebook vagy Twitter bejegyzései. (Ezek közös megjelenítésére szolgál például a Friendstream alkalmazás.) Sőt, a rendszer képes összefésülni a kontaktokat, így ha azonos neveket talál a FB ismerőseink közt és a névjegyzékünkben, akkor automatikusan felajánlja, hogy összeköti ezeket, nem nekünk kell ezt egyenként megtenni (ahogy ez korábban működött).

 

 

Böngészés, navigálás, szövegbevitel

 

Kiemelendő még az alkalmazások köréből a HTC navigációs megoldása, ami a 2.00 verziójú Sense-hez már korábban is járt. Ez itt is megvan, és aki nem szívesen vesződik a Marketből letöltött dolgokkal, illetve nem tudja, akarja megvárni, míg a Google végre hazánkban is hivatalosan elindítja a turn-by-turn navigációs szolgáltatását, annak megfelelő választás lehet. A Locations kifejezetten barátságos felületen vezet el bennünket a térképletöltés egyszerű folyamatán, ahol is kiválaszthatjuk, hogy mely ország adatait akarjuk letölteni. Jó hír, hogy ezeket egyesével, külön-külön is megtehetjük, függően attól, hogy mennyi hely van a memóriakártyánkon. 30 napig ingyenesen ki is próbálhatjuk a rendszert, ennek leteltével pedig már fizetni kell, de egyáltalán nem vészes az ár, főleg, ha teljes élettartamra megváltjuk a használatát. A HTC arra is figyelt, hogy külön autós kezelőfelületet tervezzen a navigációnak, ami azt jelenti, hogy ilyenkor nagy, eltéveszthetetlen ikonok jelennek meg a képernyőn.

 

A cikk folytatásához kattintson ide>>>

 

 

Hardverő

 

Ha végignézzük az Incredible S jellemzőit, az derülhet ki, hogy szinte szögig ugyanazokkal az összetevőkkel találkozhatunk, mint a Desire HD esetében. A kijelző ugyan 4,3-ról 4 hüvelykesre csökkent, és a külalak is jócskán változott, de komoly előre-hátralépés nem történt. És ha már a megjelenítésnél tartunk: egy 480 x 800 képpont felbontású S-LCD-ről van szó, ami gyönyörű képet ad, és már nem hozza azt a kissé fakó, sápadt színvilágot, amit annak idején a Desire HD-nál érzékeltünk. Élénk színek, a kontraszt is rendben van, és ezek a tulajdonságok még extrémebb betekintési szögekben is megmaradnak. Sajnos erős napsütésben ez a panel is elvérzik, így marad a tenyérrel, vagy bármi mással való árnyékolás, ha látni akarunk a szabadban valamit. A kapacitív érintőképernyő jól teszi a dolgát, kellően érzékeny, és természetesen a multitouch támogatás sem marad el.

 

 

 

A trükkösen elforduló gombok

 

Az Incredible S motorja egy 1 GHz-es Snapdragon processzor (Qualcomm MSM8255), amit az Adreno 205-ös grafikus mag egészít ki. Ez a kettős már a Desire HD-ban is bizonyított, és itt sem kell szégyenkeznie, akármennyire is a dupla mag a trend. Az alkalmazások, az internetezés, a zenehallgatás, vagyis tulajdonképpen minden folyamat gyorsan, gondolkodás nélkül megy, csak nagy ritkán észleltünk akadozást. Az alkalmazások számára 1,1 GB ROM áll rendelkezésre, így egy Incredible S-re váltó Desire tulajdonos már fellélegezhet, hogy nem kell feltétlenül rootolnia a készüléket ahhoz, hogy az igényeinek megfelelő mennyiségű programot telepítse.

 

 

Egy makro felvétel az Incredible S kamerájától (a képre kattintva további képek nézhetők meg)

 

A kamera (8 megapixel) képességei nem kiemelkedők (sajnos egy ideje ezt kell írnunk minden HTC-ről ebből a szempontból), nagyjából hozza fotózás terén azt, amit egy átlagos felhasználó elvárhat. A két LED jól jön a beltéri képek készítésénél, és problémamentesen csak akkor fogunk képeket lőni, ha tökéletesek a körülmények. Gyakran gondunk akadt a fókuszálással, ami akkor sem úgy sikerült, amikor mi magunk jelöltük ki azt a keresőképen. Szerencsére természetes, nem eltúlzott, túlhúzott színeket ad vissza a kamera - de minden szónál többet mondanak a mintaképek, amelyeket külön galériába rendeztünk (igyekeztünk különböző környezetben, fényviszonyok mellett fotózni).

 

Ajánlott?

 

Aki mostanában csöppen az androidos HTC-k világába, annak tökéletes választás lehet az Incredible S. Elég karakteres, érdekes modell, ami nem túl nagy, nem is kicsi, nem túl erős (a hamarosan érkező kétmagos típusokhoz képest persze), és gyengének sem nevezhető, hozza mindazt az élményt, amit a Sense a HTC együtt nyújtani képes. Aki már rendelkezik egy Desire-el, vagy Legenddel, már elgondolkodhat a beszerzésén, de főleg azok, akik az utóbbit használják, hiszen a GHz-es processzor elég komoly gyorsulást hozhat az életükbe.

 

 

 

 

Persze a tudásnak és a cikkben taglalt dolgoknak ára is van, ami azt jelenti, hogy függetlenül bőven 100 ezer forint felett van a készülék. Mivel egy köztes modellről (sőt, megkockáztatnánk a töltelék kifejezést is) van szó, az is érthető, hogy sokan megvárják a kétmagos HTC-k megérkezését és majd akkor eldöntik, hogy melyikre érdemes áldozni. Egy biztos: az Incredible S nem váltja meg a világot, de nem is kell neki. Korrekt, kiforrott darab, aminek talán kicsit korábban kellett volna érkeznie, de még így is bőven van keresnivalója a piacon.

 

HTC Incredible S

 

Ár: 130 000 Ft
Web : http://hopp.pcworld.hu/7846



Előny: HTC Sense, egyedi forma, kiváló anyagok, jó hangminőség, egy napot is túlélő akkumulátor

Hátrány: nem hoz lényeges újdonságot, nincs dedikált kameragomb, eldugott microSD

 

Teljesítmény: 4/5
Felszereltség: 4/5
Ár/érték arány: 3,5/5

 

Termékjellemzők:

 

Méretek: 120 x 64 x 11,7 mm
Tömeg: 135,5 g
Kijelző: S-LCD kapacitív érintőképernyő, 480 x 800 pixel, 4.0 hüvelyk
Gorilla Glass bevonat
Multi-touch, gyorsulás- és távolságérzékelő
HTC Sense kezelőfelület
3.5 mm jack
Belső memória: 1.1 GB ROM, 768 MB RAM
microSD-vel bővíthető (max. 32GB)
EDGE, 3G, HSDPA, 14.4 Mbps; HSUPA, 5.76 Mbps
Wi-Fi 802.11 b/g/n, DLNA,
Bluetooth 2.1 (A2DP, EDR)
microUSB 2.0
8 megapixeles kamera, autofókusz, dual-LED vaku
Geo-tagging, képstabilizálás, fókusz érintésre
Videó: 720p@30fps
1.3 megapixeles előlapi kamera
Android 2.2 (Froyo)
1 GHz Scorpion processzor, Adreno 205 GPU, Qualcomm MSM8255 Snapdragon
Sztereó FM rádió (RDS)
GPS (A-GPS)
Google Search, Maps, Gmail, YouTube, Google Talk, Picasa
Smart dial
Li-Ion 1450 mAh akkumulátor

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.