Hirdetés

HTC Rhyme teszt - a gyönyörű minitudós



|

Kevés az igazán nőies okostelefon, viszont szerencsénkre megjelent a Rhyme.

Hirdetés

A felső kategóriás okostelefonok körében már igen nehezen lehet újdonságokkal megfogni a nagyérdeműt – a több mint négy hüvelykes kijelzők kétségkívül érdekesek, viszont legtöbbünknek ezek már túl nagyok, hardverileg pedig mindegyik ilyen mobil a jelenlegi maximumot nyújtja –  emellett egyelőre igen kevés az olyan alkalmazás, ami képes lenne lelassítani az ilyen telefonokat.

Mi maradhatna még, amivel felhívhatja magára egy felső kategóriás okostelefon a figyelmet? Fényképezőgép? A mostani optikák elfogadható minőségben (HD-ben is) képesek már videózni is, családi alkalmakra tökéletesek. Operációs rendszer, alkalmazások? Android-téren nem nagyon tudnak mást nyújtani az egyes telefonok a másiknál, hacsak nem az egyedi kezelőfelület tekintetében. Marad a külső és a célközönség – androidos okostelefonok körében pedig elég kevés az olyan mobil, ami mást nyújtana a klasszikus „okostelefonos” kinézetnél, illetve első pillantásra látszana róla, hogy a nőknek szól. A HTC Rhyme képében a vállalat viszont olyan mobilt mutatott be, amiből kategóriájában nincs is több a piacon: hardverileg remekül felszerelt, és nőknek szóló androidos mobilt, szép külsővel. Mert igenis, mi is szeretnénk egy nőies, ámde megbízható androidos okostelefont.

 

 

A HTC nagy szerencsénkre nem futott bele abba a hibába, mint oly sok hardvergyártó, azaz a „női mobil” fogalmát nem azonosította a rózsaszín, illetve csillogós szavakkal. A HTC Rhyme igazán elegáns, visszafogott, mégis megkapó, emellett pedig semmi bajunk sem lehet vele hardvertéren – igazi üzletasszonyoknak való telefon ez.

Külcsín


A Rhyme-on több fémbetét található, így a kijelzőt körbefogó fémcsík a hátoldalon folytatódik, elég dizájnos kialakítást teremtve ezzel. A hátoldal nagy része viszont gumiszerű műanyagból készült, azaz könnyű megfogni, nem csúszik ki a kezünkből stb. Erre bizony szükség is van, mivel a mobilhoz mellékelt bőrtokból elég nehezen lehet kihúzni a telefont, kicsit „szorul”. A hátoldal alsó részét két oldalt megfogva és erősen meghúzva lehet hozzájutni az akkumulátorhoz, valamint a SIM-kártya és microSD-kártya foglalatához. A hátoldal nehezen mozog, nem jön le túl könnyen, úgyhogy nem valószínű, hogy sokszor fogjuk cserélgetni a kártyákat – aki szeret velük bűvészkedni, az most szomorkodni fog.


A kialakítás tízpontos, sehol nincs illesztési hiba, a mobil egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van (több színben is meg lehet vásárolni egyébként, nálunk a bézs színű verzió járt).


Az imént említettük a bőrtokot – a telefonhoz több kiegészítő is jár rajta kívül, így a sima fehér dobozában a szokásos töltőn és az USB-kábelen kívül megtalálhatunk még egy fehér dokkolót is, valamint egy tipikus „izét”, egy fehér dróton csüngő kis kockát. Elsőre nehéz rájönni, mire szolgál, amikor azonban csatlakoztatjuk a telefon jack dugójára, majd hívást kapunk, megvilágosodunk: világít, hogy felhívja magára a figyelmet. A cég szerint a táskánkba betéve a telefont, majd a hosszú zsinóron kivezetve a kockát a cipzáron kívülre, láthatjuk, ha hívnak minket, majd annál fogva kiránthatjuk a telefont a táskából. Lehet, hogy néhányan örülni fognak neki, jómagam nem mertem vele próbálkozni, mert ahogy én ki tudom rántani a táskából a mobilt annál fogva, úgy más is.

 

 

Belbecs

A fejlesztők itt is elkápráztatnak minket: 768 gigabájt RAM mellett 1 gigahertzes processzort kapunk (Qualcomm MSM8255), Adreno 205-ös GPU-val. Nem találtam olyan programot, ami bármikor is megizzasztotta volna, vígan bírt mindent, egy másodpercnyi fagyást nem produkált a tesztelés ideje alatt, pedig próbálkoztam rendesen. A HTC Sense felület továbbra is csodásan néz ki (egyébként a Rhyme-on mutatkozik be a szoftver legújabb, 3.5-ös verziója), könnyen kezelhető és átlátható, az új widgetek dizájnosak, a kezdőképernyőkből alapból hetet kapunk, de hozzá is lehet adni, vagy törölni is lehet belőle. Egy gyűrűvel lehet feloldani a lezárt állapotot, ezt a gyűrűt láthatjuk később is, például ha keresnek minket, akkor a megfelelő helyre húzva vehetjük fel vagy utasíthatjuk el az aktuális hívást.


Alapból megkapunk minden alkalmazást, amire egy kezdő felhasználónak szüksége van (illetve még egy „tükörprogramot” is mellékeltek, hogy megnézhessük magunkat, ha akarjuk), a widgeteket is valós igényekre találták ki, úgyhogy nem kell rögtön marketes szoftverekkel telezsúfolni a mobilt.

Összességében véve

A mellékelt kiegészítők is dizájnosak, látszik, hogy a fejlesztők mindenre odafigyeltek. A kezelőfelület átlátható és könnyen meg lehet vele barátkozni, szinte minden lépésünket vezeti. Jól alkalmazkodik a 3,7 hüvelykes kijelző is, minden érintést megérez, az iPhone-ok legendásan érzékeny kezelőfelületét idézi. A telefon külseje gyönyörű, a bézs színű mobil talán még férfiaknak is való (bár...). Örömteli, hogy a hölgyekre is gondoltak, és egy olyan telefont kaptak, amit büszkén lehet elővenni tárgyalásokon.

Specifikációk

Méret: 119x60,8x10,8 milliméter
Tömeg: 130 gramm
Színvariációk: lila, világoskék, bézs
Kijelző: 3,7 hüvelyk, 480x800 pixel, kapacitív S-LCD érintőkijelző
Processzor: Qualcomm Scorpion@1GHz MSM8255, 45 nanométer
Utasításkészlet: ARMv7
Grafikus chip: Adreno 205
RAM/ROM: 768 MB RAM/4 GB ROM
Memória bővíthetősége: microSD (alapból 8 GB-t kapunk)
14,4 Mbps HSDPA
5,76 Mbps HSUPA
Wi-Fi: 802.11b/g/n
USB: microUSB 2.0
Operációs rendszer: Android 2.3.5 Gingerbread
Kezelőfelület: HTC Sense 3.5
Fő kamera: 5 megapixeles, autofókusz, LED-es vaku
Másodlagos kamera: VGA
Videofelvétel: van (720p felbontás)
FM-rádió: van (RDS)
Alap akkumulátor: 1600 mAh-s lítiumion
Készenléti idő: 295 óra (2G)/340 óra (3G)
Beszélgetési idő: 620 perc (2G)/480 perc (3G)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.