Hirdetés

Idén nem szárnyal az okostelefonok piaca



|

A Gartner szerint jóval kevesebben cserélünk okostelefont idén.

Hirdetés

Az elmúlt években kétségkívül felnőtt az okostelefonos iparág, és úgy néz ki, hogy 2016 lesz az első olyan év, ami nem hoz két számjegyű növekedést százalékosan. 

Hirdetés

A Gartner legújabb jóslatai a piac lassulására figyelmeztetnek: az elemzők szerint 2016-ban csak 7 százalékkal emelkednek majd az eladások, ami 1,5 milliárd készüléket jelent. 

A szakértők szerint a problémát az jelenti, hogy az olyan fontos régiókban, mint Észak-Amerika és Kína, gyakorlatilag alig várható emelkedés a vásárlások számában. 

Tavaly egyébként 1,4 milliárd okostelefonról beszélhettünk, ahhoz az értékhez egy 14,4 százalékos piaci növekedés vezetett 2015-ben. 

A butatelefonokat is bevonva a képbe 1,9 millió mobiltelefon lesz 2016-ban, ami összesítésben 1,4 százalékos fejlődés éves szinten. 

Észak-Amerikában állítólag a cserét hátráltatják a készülékek mindössze fokozatos frissítései, valamint a komplex csomagok a telekomcégeknél. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.