Hirdetés

Így boncolhatod fel a Google Pixel XL-t



|

Az iFixit a Google csúcskészülékét is darabokra szedte.

Hirdetés

Néhány fanyalgó kritikus ugyan most is akadt, egyelőre hatalmas sikernek nevezhetők a Google Pixel okostelefonjai. Mint megírtuk, az XL változatot pillanatok alatt elkapkodták, de az alapmodellhez sem egyszerű hozzájutni. Az iFixit csapatának szerencsére sikerült, így mi is szemügyre vehetjük, hogy mi bújik meg a csúcskészülékben.

Hirdetés

Mint ismeretes, a Pixel XL-t a HTC gyártotta a Google számára, akik abból a szempontból is ideális partnernek bizonyultak, hogy kizárólag az akkumulátorra pakolták fel a logójukat. Az iPhone 7 Plus és a Samsung Galaxy S7 Edge közé pozicionált 13,28 Wh-ás egység egyébként elnyerte a boncolók tetszését, ugyanis meglepően egyszerűen eltávolítható a helyéről.

Dicséret jár azért is, hogy a legfontosabb komponensek jelentős része moduláris, azaz hiba esetén könnyen cserélhető. Idáig eljutni viszont nem éppen sétagalopp, a kijelző és a középső panel eltávolítása ugyanis nem egyszerű feladat, egy óvatlan mozdulattal könnyen eltörhetjük valamelyiket. A teljes metódust az iFixit weboldalán vehetitek szemügyre, ahonnan részletesebben is kiderül, hogyan érdemelte ki a 6/10-es értékelést a Google Pixel XL.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.