Hirdetés

Így fejlődött az iOS - második rész



|

Sorozatunk második részében eljutunk a friss iOS 9-ig.

Hirdetés

Az Apple eredetileg 2007-ben bemutatott iPhone OS mobil operációs rendszere óriási fejlődésen ment keresztül, hiszen míg kezdetekben háttérképet beállítani vagy szöveget másolni és beilleszteni sem lehetett benne, addig mára az egyik kedveltebb és talán a legkönnyebben kezelhető platformmá nőtte ki magát. A fejlődésének a történetében a legutóbb az iOS 4-ig jutottunk, most következzen a folyatás. 

Hirdetés

 

iOS 5 - újdonságok tengere

2011-ben több mint 200 újítást tett le az asztalra az iOS 5. Ezek közül rengeteg igen meghatározó volt, mint például az értesítési központ, a Siri, az iMessage vagy éppen az iCloud. Új olvasómódot kapott a Safari, lett Game Center-támogatás, és beépült a Twitter is. Végre nagyobb figyelmet fordítottak a Mail és a Fényképező appokra, illetve most először már lehetősége volt a felhasználóknak OTA módon frissíteni. Funkcionálisan az iOS egyik legnagyobb mérföldköve volt. 

 

Sokat fejlődött

 

iOS 6 - viszlát Google

A Siri még okosabb lett a 2012-ben bemutatkozott iOS 6-ban, ami immáron a Facebookot is integrálta, és az Apple később részben megbukott Apple Maps térképével újított. Lett ne zavarj mód, Passbook, felújított Safari és Mail app. A Google leépítése jegyében kikerült a gyári appok közül a Google Maps és a YouTube, az előbbinél ráadásul némi időbe telt, mire a felhasználók ismét elérhették az App Store-on keresztül. 

 

iOS 7 - a nagy váltás

Az eredeti iPhone OS óta nem sokat változott az Apple mobilos rendszere, azonban az iOS 7 fenekestől felforgatott mindent. A teljes mértékben megújult OS kinézete sokáig vita tárgya volt, de tény, hogy frissebb és megújult lett a platform, amit aztán hamar megszeretett mindenki, aki a régihez ragaszkodott. A dizájnváltás mellett újdonság volt a Vezérlőközpont, a megújult multitasking, a teljes képernyős Safari, az AirDrop, a felújított Fotók, Naptár és Időjárás appok. A kamera már sorozatfelvételek és lassított videók készítésére is alkalmas lett, illetve gyári szűrőket is kapott. 

 

Nagy váltás volt

 

iOS 8 - finomítások

A tavaly érkezett iOS 8 nem csak a harmadik felektől származó billentyűzetek használatát tette lehetővé, hanem a widgetekét is az értesítési központban - mindezzel az Androidhoz került közelebb az almás platform. Az interaktív értesítések mellett változott a multitaskingos menü, a Spotlight kereső, és lett egykezes mód az iPhone 6 Plus phablethez. A Continuity funkció mellett szintén említést érdemel a Health app, ami a fitneszes és egészségügyi adatainkat gyűjti egy központi helyre. 

 

Balra a Health app

 

iOS 9 - további reszelések

Az iOS 9 a tavalyi frissítéshez hasonlóan inkább praktikus újdonságokat hoz magával, mintsem komoly változásokat. A rendszer többek között a Windowséhoz hasonló ablakkezeléssel újít, amelyből főként az iPad Air 2 profitál. A legnagyobb pozitívumok közé tartozik az energiatakarékos üzemmód és az alaposan lecsökkentett méretű frissítés. A további érdekességekről ide kattintva olvashattok a nem is olyan régen bemutatott iOS 9-cel kapcsolatban. 

 

Multitasking az iPad Air 2-n

 

Szerintetek mikor újul meg ismét a kinézetében az iOS? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.