Hirdetés

Így készül egy okostelefon



|

Bejutottunk egy kínai gyárba, ahol a legújabb Huawei telefonokat és tableteket gyártják. Végig mentünk a soron és a szemünk láttára állt össze a sok alkatrészből egy kész P8 mobil.

Hirdetés

Bámulatosan bonyolultak a mai okoskészülékek, amelyeket sokszor úgy terveznek meg és készítenek el, hogy esély sincs a javítására. Ugyanakkor valahogy össze kell szerelni ezeket, hogy a sok, felületszerelt alkatrészből végül kész telefon legyen. A folyamat nem kimondottan egyszerű, sőt, a precizitás mellett az időzítésre és a csapatmunkára is kínosan ügyelni kell, hogy végül, a futószalag végén egy kész, működő és bedobozolt telefon fogadjon.

Hirdetés


Szigorúan titkos

Egy fejlett IT gyárba bejutni nem egyszerű. A hatalmas, irodaépületekkel és kutatólaborokkal körbevett gyárépülethez eleve több ellenőrzőkapun át lehet csak bejutni, ahol is első utunk az öltözőbe vezetett. Itt minden elektronikai eszközünket széfbe pakoltuk, majd átöltöztünk megfelelő, tiszta védőköpenybe és sapkába. Ezt követte egy gyors ellenőrzés, pont úgy, mint a repülőtereken, hogy egészen biztosan nem viszünk be sem USB kulcsot, sem rejtett kamerát. Fényképezni, hangfelvételt készíteni, a gépekhez közel menni, vagy hozzájuk érni végig szigorúan tilos volt és ezek még nem is a tisztaszobás részek voltak.


Néhány egyszerű lépés

A mobilkészülékek gyártása mindössze pár lépésben történik - legalábbis így kezdte a túrát a minket körbevezető mérnök, de hamar kiderült, hogy ezek csak a fő egységek, ezeken belül nagyon sok, bonyolult folyamat zajlik, mire az eszköz elkészül.


Az első lépés az alkatrészek leválogatása és betárazása a gyártáshoz. Itt a felületszerelt alkatrészeket, a fém borításokat, kis SIM-fiókokat, csatlakozókat, de még az SoC-t is hosszú szalagokon tárolják, amelyek a filmtekercshez hasonlóan vannak felcsévélve. Minden ilyen tekercset vonalkóddal azonosítanak, hogy a gépek is pontosan tudják, mit mikor és hol kell felhasználni.


A következő lépés tisztán gépesített, a nyáklap előkészítése, az alkatrészek és egyéb komponensek felszerelése mind gépesítve történik - itt emberből csupán egy-két minőségellenőrzőt találtunk.


A félkész telefon alapjaihoz további egységeket kell illeszteni, amelyeket részben gép, részben már ember végez, aki eközben le is ellenőrzi az eddig elkészült készüléket. A folyamat legtöbb időt igénybe vevő lépése a kijelző felragasztása, ahol kb. egy napot kell várni, amíg a gép által felragasztott kijelző tökéletesen megköt és hibátlanul használható. Mindez teljesen automatizálva, temperált tiszta egységben történik.


Ezt követi a bekapcsolás, amelynél már emberi erő is szerepel, és itt az első ellenőrzésen is átesik a telefon. A majdnem kész mobilba SIM-kártya kerül, az előre feltöltött Androidot is bekapcsolják, megkapja a telefon az alapbeállításokat és elsőként egy tesztekre beállított gép, majd két-három dolgozó manuálisan is elvégzi az alapvető teszteket. Kipróbálja a hívást, a fülhallgató-csatlakozót, a mUSB portot, gombokat stb.


Ez is kissé meglepő volt számunkra, de ami még inkább meglepett, hogy a kész, leellenőrzött telefonokra egy dolgozó manuálisan kasírozza fel a kijelzővédő fóliát. Néztük percekig és csodálatos volt: egy törlés, egy illesztés és egy mozdulattal fent is volt a fólia - buborék és hiba nélkül, pontosan a helyén. Egy ilyen dolgozó egész nap a gép mellett ül vagy áll, és két óránként pihen 10 percet, így hatékonyan és gyorsan készülhetnek a készülékek. Egy telefon az alkatrészekből 2-3 nap alatt kerül dobozba, amely során a tesztelés és a kijelző helyére illesztése és rögzítése veszi el a legtöbb időt. Éppen ezért minden pontosan időzítve, hibátlanul következik egymás után, precíz munkafolyamat eredményeként. Mindeközben a gyártóműhely melletti nagyméretű irodahelységben technikusok és mérnökök ellenőrzik a gépek működését és amint valami gond van, rögtön javítják azt.


Mennyi és milyen gyorsan

A gyártósort végig követve rögtön jött a logikus kérdés, hogy pontosan mennyi készüléket gyártanak itt naponta. Nos, egy műhelyben 12 összeszerelősor dolgozik, amelyek egyenként napi 3000 készüléket képesek legyártani teljesen készre, dobozolva, szállításra betárazva. Ez egy műhely, amelyből több is van a Huawei shenzeni telephelyén, de hogy a teljes gyár pontosan hány készüléket ont magából naponta, azt nehéz megmondani, mert mindegyik eszköz elkészítési ideje eltérő. Mindenesetre az megnyugtató, hogy egy hatalmas falon büszkén közölte velünk egy felirat, hogy 800 napja nem érkezett panasz a meglátogatott műhelyben legyártott készülékekre, és 756 napja nem volt olyan probléma, amely miatt egy teljes gyártósort le kellett volna állítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.