Hirdetés

Így tér vissza a mobilpiacra a Nokia



|

A Microsoft közben eladta a cégtől vett alapmobilos üzletágát a Foxconnak.

Hirdetés

A mai napon egyre inkább 2009-ben érezzük magunkat. A Microsoft gyakorlatilag kiadta a Windows 7-hez az SP2 frissítést, a Nokia pedig bejelentette a mobilos piacra való visszatérésének részleteit. Az utóbbi ügy elsőre talán nehezebben átlátható a kelleténél, így menjünk sorjában.


Hirdetés


Elsőként azt érdemes kiemelni, hogy a Microsoft 350 millió dollárért eladja a Foxconn tulajdonában lévő FIH Mobile Limited vállalatnak a Nokiától megvásárolt "butamobilos" üzletágát. A most bejelentett üzlet részeként a FIH tulajdonába kerül a Microsoft Mobile Vietnam is, a 4500 főt foglalkoztató cég a Nokia márkajelzésű alapmobilok gyártásával foglalkozik.



Ezután a Nokia bejelentette a finnországi székhelyű HMD Global Oy nevű leánycég megalapítását. Ez a vállalat felel majd a Nokia márkanév mobilgyártóknak való licenceléséért, a Nokia márkajelzésű mobilok és táblagépek minőségének biztosításáért. Az elkövetkező 3 évben a HMD nagyjából 500 millió dollárt költ majd arra, hogy újból ismertté tegye a Nokia márkanevet a mobilos piacon.


A kettő üzlet szorosan összekapcsolódik, ugyanis a FIH és HMD aláírtak egy együttműködési szerződést. A szerződés keretében a vállalatok egy olyan keretrendszert kívánnak létrehozni, amely támogatja a Nokia márkajelzésű mobilokkal és táblagépekkel kapcsolatos globális üzleti tervek végrehajtását.


Fogyasztói szempontból mindennek az a lényege, hogy talán az év vége felé piacra kerülnek majd az első androidos Nokia mobilok és táblagépek. Ezeket a készülékeket nem a Nokia fogja tervezni, hanem a Nokia márkanevét licencelő mobilgyártók, azonban a Nokia fogja meghatározni a készülékekkel kapcsolatos minimum minőségi elvárásokat, továbbá ellenőrizni ezek betartását.


(Forrás: GSMArena | Nyitókép: Kevin Steinhardt)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.